A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint
az ajánlatkérő érvénytelenítette kármentesítési és hulladékelszállítási feladatokra kiírt eljárást.
Kapcsolódó
- A cég közleménye hivatkozik Lázár János építési és közlekedési miniszter 2025. január 8-i 10 pontos vállalására, amelyek célja, hogy a MÁV-csoport által nyújtott szolgáltatások gyorsan és érezhető mértékben javuljanak.
- Ezeknek a lépéseknek azonban jelentős a forrásigénye, ez pedig indokolttá tette a közlekedési vállalatcsoport rendelkezésére álló erőforrások elosztásának és felhasználásának újragondolását.
Ennek következményeként a Rákosrendező fejlesztési terület kármentesítési és hulladékelszállítási feladatainak ellátására - eleve feltételesen - kiírt közbeszerzési eljárást forráshiány miatt érvénytelenítette az ajánlatkérő.
A MÁV Zrt. ennek megfelelően nem végez majd kármentesítési, bontási és hulladékelszállítási tevékenységet, a terület - vasútüzemtől elválasztott része - várhatóan a jelenlegi állapotában értékesíti
- rögzíti a közlemény.
Fél évvel ez előtt az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) azt közölte, hogy
június végén két tendert is indítottak az arab befektetőknek odaígért rákosrendezői vasúti terület megtisztítására, de még egyiket sem sikerült lezárni, több mint két héttel ki kellett tolni a határidőket.
Tavaly decemberben Lázár János úgy pedig nyilatkozott, hogy
rákosrendezői területről most köti az arab befektető és a magyar állammal a vételi szerződést, ennek a részleteit tárgyalják, a beruházó már letette az asztalra első terveket, de meg kell beszélni a fővárossal és a budapestiekkel, hogy mit engedünk az arab befektetőnek.
A miniszter szerint a magyar fél azt ígérte a beruházónak, hogy „megengedjük, itt nagyon sok pénzt költsön el”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék