Los Angeles kikötőjébe a jövő héten 35 százalékkal kevesebb szállítmány érkezik, mint eddig, mert számos amerikai nagy- és kiskereskedő a vámok miatt leállította a Kínából érkező összes szállítmányt – mondta Gene Seroka, a Los Angeles-i kikötő ügyvezető igazgatója a CNBC-nek. A kikötő forgalmának mintegy 45 százalékát a Kínából érkező szállítmányok teszik ki, bár egyes vállalatok Délkelet-Ázsia más pontjain is átveszik az árukat, hogy úgy próbálják meg feltölteni hajóikat – mondta Seroka.
A Kínából kiinduló szállítmányokra vonatkozó adatok már jelzik az Egyesült Államokba irányuló kereskedelem lassulását.
A kiskereskedőknek körülbelül 5-7 hétre elegendő készletük van még az áruikból, mert a bejelentés előtt felhalmozták készleteiket.
„Amíg nem sikerül valamilyen megállapodást vagy keretrendszert elérni Kínával, az onnan kiáramló árumennyiség – néhány árucikk kivételével – nagyon csekély lesz” – közölte Seroka, aki arra számít, hogy májusban a kikötőbe érkező hajók szokásos számának nagyjából negyedét törlik majd.
Trump április 2-án bejelentette a kínai árukra kivetett vámok jelentős emelését. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter „fenntarthatatlannak” nevezte a helyzetet, de a két ország között érdemi tárgyalásoknak semmi jele nem mutatkozott.
Az Apollo Global Management vezető közgazdásza, Torsten Slok szerint a Kínából érkező alacsonyabb import az Egyesült Államok szállítmányozási és kiskereskedelmi ágazataiban elbocsátásokhoz, az üzletekben üres polcokhoz és recesszióhoz vezet a nyáron.
Mégis szabadulhat Kína Trump gigavámjaitól
Ugyan nem lesz nulla, de radikálisan csökkenhet a Kínára kiszabott vám mértéke, ha megszületik a két ország közti kereskedelmi megállapodás - ígérte az amerikai elnök. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek