A beszámítás a követelés kiegyenlítésének egyik, a tényleges teljesítéssel egyenértékű módja. A kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését a másik félhez intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozatával tartozásába beszámítja [Ptk. 296. § (1) bekezdés]. A beszámítás alkalmazásának polgári törvénykönyv szerinti feltétele, hogy a követelés és a kötelezett által beszámítani kívánt lejárt ellenkövetelés egynemű legyen és a beszámítást jogszabály ne zárja ki. A beszámítást tartalmazó nyilatkozat a törvény erejénél fogva megszünteti a tartozást a beszámított követelés összegéig: érvényességéhez nem szükséges, hogy ahhoz a jogosult hozzájáruljon. A beszámítás tehát a kötelezettnek a jogosulthoz intézett nyilatkozatán alapul, amely a két követelést – ha azok egyneműek és azonos nagyságúak – megszünteti. A felszámolási eljárás szabályaira elsősorban a többször módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) rendelkezéseit kell alkalmazni. Érdekellentét a hitelezők között A beszámításnak a felszámolási eljárásban való alkalmazását az teszi problematikussá, hogy a fizetésképtelen cég hitelezői összességének, illetve a beszámítást alkalmazni kívánó hitelezőnek ellentétes az érdeke. A beszámítás alkalmazásának engedélyezése a hitelezők összességének, míg az alkalmazás kizárása a tartozását így rendező hitelezőnek az érdekét sérti. Az adós képviseletében eljáró felszámoló ugyanis a cég valamennyi hitelezője érdekét szem előtt tartva arra törekszik, hogy a felszámolás alatt lévő társaság kintlévőségeit minél nagyobb mértékben behajtsa. Nem érdekelt tehát abban, hogy a behajtandó követelés tényleges teljesítés nélkül, vagyis beszámítással szűnjön meg, hiszen ez csökkenti az adós felosztható vagyonát és ezáltal a hitelezői követelések kielégítési arányát. Ezzel szemben annak a hitelezőnek, aki az adós felé tartozását beszámítás útján kívánja rendezni, a tartozás megszüntetésének ez a módja rendkívül előnyös, hiszen így azonnal, tényleges teljesítés nélkül szabadulhat meg kötelezettségétől. Az érdekütközés korántsem elvi jelentőségű. A felszámolási eljárás során az adós tartozásait a Cstv. 57. § (1) bekezdésében meghatározott sorrendben kell kielégíteni. Az esetek döntő többségében az adóssal szembeni nem privilegizált, a Cstv. 57. § (1) bekezdés f) pontja szerinti egyéb követelések kielégítési aránya rendkívül alacsony, gyakorlatilag nulla. Ha például az azonos kategóriába besorolt követeléssel rendelkező hitelezők követelésük 10 százalékához jutnak hozzá a felszámolási eljárás végén, akkor a beszámítás alkalmazásával a kielégítési arány tovább romlik. A beszámítás kizárása viszont az azt érvényesíteni kívánó hitelezőt hozza méltánytalan helyzetbe. Ez utóbbi esetben ugyanis hiába egyforma a két követelés, a hitelező a felszámolási eljárás végén csak 10 százalékát kapja meg a követelésének, miközben saját tartozását teljes egészében megfizette az adós képviseletében eljáró felszámolónak. A jogalkotó – az egyéni érdeket előtérbe helyezve – lehetővé tette a felszámolási eljárás során a beszámítás alkalmazását. A felszámolás során csak olyan követelés számítható be, amelyet a felszámoló elismertként nyilvántartásba vett, és amelynek tekintetében a felszámolás kezdő időpontját – vagy ha a követelés később keletkezett, a keletkezését – követően nem került sor engedményezésre (Cstv. 36. §). A törvény jelenleg hatályos ezen rendelkezését az 1997. évi XXVII. törvény vezette be. Fontos tudni, hogy a törvény hatálybalépése, tehát 1997. augusztus 6. előtt megindult felszámolási eljárások során a korábban hatályos rendelkezés alapján, a jelenlegitől némiképp eltérő módon kerülhet sor a beszámítás alkalmazására. A Cstv. a beszámítást a Ptk. szabályaitól eltérően szabályozza. A jogszabály az adós és hitelező közötti beszámítást minden korlátozás nélkül lehetővé teszi, tehát a követeléseknek egyneműeknek sem kell lenniük. Egyedüli feltétel az, hogy a hitelező a követelését a felszámolónak jelentse be és a bejelentés alapján a felszámoló a követelést elismerve vegye azt nyilvántartásba. Fontos tudni, hogy a felszámoló csak azt az elismert követelést veszi nyilvántartásba, amely után a hitelező a követelés 1 százalékának megfelelő összegű (minimum 1000, maximum 100 ezer forint) regisztrációs díjat a bírósági gazdasági hivatal elkülönített számlájára befizette és a befizetést a felszámolónak hitelt érdemlően igazolta. A beszámítással való visszaélést zárja ki az, hogy a felszámolási eljárásban olyan követelés beszámítására nincs mód, amelyhez a jogosult engedményezés útján jutott hozzá. A beszámítás felszámoló általi elutasítása A felszámolás kezdő időpontjától a felszámolás alatt lévő cég vagyonával kapcsolatos nyilatkozatot csak a felszámoló tehet [Cstv. 34. § (1) bekezdés]. Ha tehát a hitelező saját tartozását beszámítás útján kívánja kiegyenlíteni, akkor az ezt tartalmazó nyilatkozatát a felszámolóhoz kell megküldenie. Előfordulhat, hogy a hitelezői érdekekre hivatkozással a felszámoló nem veszi tudomásul a beszámítást és követeli az adós felé fennálló tartozás tényleges kiegyenlítését. Ilyenkor a teljesítés elmaradása esetén a felszámoló a hitelezővel szemben a követelés érvényesítése érdekében polgári peres eljárást kezdeményez. A felszámoló általában arra hivatkozva utasítja el a beszámítást, hogy ez a Cstv.-nek a kielégítés sorrendjét és módját meghatározó rendelkezésébe (Cstv. 57. §) ütközik. Ennek a jogi indoklásnak részletesebb kifejtése szerint a Cstv. 4. § (1) bekezdése értelmében a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez. A törvény 57. § (1) bekezdése ugyanakkor kötelező erővel határozza meg azt a sorrendet, amely alapján az adós cég felszámolás körébe tartozó vagyonából a követeléseket ki lehet elégíteni. Ez alapján a beszámítás a Cstv. kötelező előírásával ellentétes módon teszi lehetővé a beszámítással élő hitelező kielégítését, tehát a beszámítás a felszámolási eljárás alatt nem valósítható meg. Ez az érvelés – mint ahogy a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott – nem helytálló. A Cstv. 4. § (1) bekezdésének helyes értelmezése szerint az adós gazdálkodó szervezet lejárt pénztartozása nem tartozik a vagyonába, mivel az a tartozás jogosultját (tehát ebben az esetben a beszámítással élő hitelezőt) illeti meg. Ebből eredően a lejárt tartozással a felszámolás alatt lévő adós nem rendelkezhet, tehát a Cstv. 57. §-ába nem ütközik és hitelezői érdeksérelmet sem valósít meg a beszámítás. A beszámítás elutasítása esetén követendő eljárás Jogilag tehát egyértelmű, hogy a felszámolás során a hitelező élhet a beszámítás jogával. Célszerű röviden megnézni azt, hogy mit tehet a hitelező, ha az előbbiekkel ellentétesen a felszámoló mégsem veszi tudomásul az erre irányuló igényét. Egyszerűbb esetben a felszámoló - bár a beszámítást nem veszi tudomásul és a hitelezői igényt a beszámítandó tartozással nem csökkenti – a hitelezővel szemben nem lép fel a tartozás jogi eszközökkel való érvényesítése érdekében. Ilyenkor a beszámítás elutasítása miatt a hitelezőnek kell a felszámoló intézkedésével szemben kifogással élnie a felszámolást elrendelő megyei bíróságnál (a később részletezett szabályok szerint). Más a helyzet, ha a felszámoló az adós felé fennálló hitelezői tartozást peresítette. Ebben az esetben a hitelezőnek – mint a perben alperesként részt vevő félnek – a bíróságon be kell jelentenie igényét a beszámítás alkalmazására. Az adós vagyonával kapcsolatosan a felperes képviseletében eljáró felszámoló jogosult nyilatkozni. Ha a beszámítást a peres eljárás során a felszámoló nem veszi tudomásul, akkor mindenekelőtt az eljárás bíróság általi felfüggesztését kell indítványozni, mivel az eljáró bíróság nem dönthet közvetlenül a beszámítás megengedhetőségének kérdésében. A felszámoló nyilatkozatával szemben kifogással a felszámolást elrendelő megyei bírósághoz lehet fordulni. A beszámítási kifogás elutasításával mint felszámolói intézkedéssel szemben tehát kifogást kell előterjeszteni a megyei bíróság gazdasági kollégiumához. A megyei bíróság első fokon – fellebbezés esetén a Legfelsőbb Bíróság másodfokon – a kifogást elbírálja, és amennyiben a Cstv. 36. §-a szerinti feltételek fennállnak, akkor a hitelezői kifogásnak helytad. Ez azt jelenti, hogy a bíróság megállapítja, a beszámításra tekintettel mennyivel csökkent a hitelező nyilvántartásba vett követelése az adóssal szemben, és egyben utasítja a felszámolót, hogy az így lecsökkentett hitelezői igényt a Cstv. 57. § (1) bekezdése szerint sorolja be. A jogerős végzés birtokában az eredeti perben alperesként eljáró hitelezőnek be kell jelentenie a bírósághoz a beszámítást elrendelő jogerős határozatot, és kérnie kell a peres eljárás folytatását. A perben a bíróság a felperesi adós cég keresetét a beszámításra tekintettel elutasítja és a felperest marasztalja az alperesi hitelezőnek a peres eljárással kapcsolatosan felmerült költségeiben. Dr. Gál György Összefoglaló A tartozás kiegyenlítésének egyik, a tényleges teljesítéssel egyenértékű módja a tartozással szembeni ellenkövetelés kompenzációja, azaz beszámítása. A beszámítás a törvény erejénél fogva megszünteti a tartozást, érvényesítéséhez a másik fél beleegyezése nem szükséges. Egységes a joggyakorlat abban, hogy az adós céggel szembeni tartozását a hitelező a felszámolási eljárás során beszámítással is kiegyenlítheti. Ettől függetlenül előfordul, hogy a felszámoló elutasítja a hitelező beszámításra irányuló kérelmét. A cikk kitér arra is, hogy mit tegyen a hitelező, ha a felszámoló nem veszi tudomásul a beszámítás alkalmazására irányuló nyilatkozatát. A szerzőről A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1991-ben. Ezt követően két évig ügyvédjelölt, majd jogi szakvizsgát tesz. Egyéni ügyvéd Debrecenben 1998-ig, majd azóta ügyvédi iroda keretében praktizál.