Lassan mindennapjaink részévé válik az üvegvisszaváltás, talán csitul az első időszak utáni felhergelt állapot is, amelyek elsősorban amiatt alakultak ki, mert az automata visszaváltók egymás után felmondták a szolgálatot. Erről az Economx is rendszeresen beszámolt, hiszen ebben a melegben nemcsak a fogyasztás felfokozott, hanem maga a kommunikáció is. Az a hír, ha valamibe beleköthetünk, az a hír, ha valamivel kötözködünk - fogalmazott az új visszaváltási rendszert ért kritikákkal kapcsolatban Till Attila is, aki a MHU nagykövete lett.
Arról kevesebb szó esett, bár a számok szerint sokan tudják, hogy nemcsak levásárolhatják a visszaváltott italcsomagolások árát egy adott áruházban vagy éppen gyűjthetik a pénzt a bankszámlán, hanem adományozhatnak az összegből.
Az Index érdeklődésére a MOHU elárulta, hogy ilyen formában már 31 millió forint gyűlt össze. A befolyt összeget az év végén utalják majd át a kedvezményezett kórházaknak, amelyek az így összegyűlt milliókból szerezhetik be az orvosi eszközök egy részét is.
Minden egyes REponton a visszaváltott palackok utáni 50 forintos felajánlást egy külön erre a célra elkülönített adatbázisban gyűjtik, az összeget minimum félévente teszik közzé a Mohu honlapján. A társaság a felajánlott összeget a jótékonysági szervezetek között egyenlő arányban osztják fel.
2024 kedvezményezettje:
- A Heim Pál Országos Gyógyászati Intézet (A felajánlott összegből a digitális technikai és orvostechnológiai megújítását finanszíroznák.)
- A Bethesda Gyermekkórház (A támogatásból az egyes osztályokra eszközbeszerzéseket, illetve infrastrukturális fejlesztéseket terveznek.)
- A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika (A támogatásból orvosi eszközöket szereznének be.)
Az EU előírása szerint 2029-ig a PET-palackok 90 százalékát vissza kell gyűjteni és újrahasznosítani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin