Világszerte 28 ezer 420 olyan embernek volt legalább 100 millió dolláros vagyona idén júniusban, ez 12 százalékos növekedés egy év alatt – állapítja meg a Henley & Partners tanácsadó cég friss tanulmányában, amely a honlapján olvasható.
Legtöbbjük, 38 százalékuk (10 ezer 660 ember) az Egyesült Államokban élt. A listán a második helyen Kína állt 8 százalékkal, (2358 fővel). Négy százalékkal a harmadik Németország, ahol a legalább százmillió dollár vagyonnal rendelkezők száma 1050.
A városok rangsorát New York vezeti (775 emberrel). A második és harmadik helyen is amerikai szerepel: 692 fővel San Francisco és környéke, majd Los Angeles (504).
Az európai városok közül London (388) végzett az élen, így a negyedik helyet szerezte meg az összesített listán, amelyen az ötödik Peking (365), a hatodik szintén kínai: Sanghaj (332).
Mitől lett ennyi gigagazdag ember?
A százmilliomosok számának 20 év alatti drámai növekedése nagyrészt a tartósan alacsony kamatoknak köszönhető, ami növelte a tárgyi eszközök és immateriális javak értékét. A másik ok az Egyesült Államok és Ázsia gazdasági növekedése volt – vélték szakértők. Ezek a tényezők különösen jelentős szerepet játszottak a milliárdosok számának növekedésében is.
Számuk a 2003. évi kevesebb mint 500-ról idén 2600-ra emelkedett, azaz húsz év alatt több mint ötszörösére nőtt.
A milliárdosok legtöbbje, 69, San Franciscóban és környékén él. A lista második helyén New York áll 62 milliárdossal, illetve 44-44 milliárdos van Los Angelesben és Pekingben. Európában London vezeti a milliárdosok listáját 36 személlyel. A gazdasági körülmények jelenlegi változásai, köztük a kamatok emelkedése valószínűleg a százmilliomosok száma növekedési ütemének lassulását okozza. A Henley előrejelzése szerint a következő tíz évben az ilyen vagyonnal rendelkezők száma 38 százalékkal, mintegy 39 ezerre nő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat