Magyarország legmodernebb aszfaltkeverő telepét építi meg az M7-es autópálya mellett a Duna Group – értesült a magyarepitok.hu. A telep várhatóan ősztől lép üzembe.
A Székesfehérvár és a Balaton között félúton fekvő Polgárdiba a keverőgépet a Győr és Pápa között négysávosított 83-as út mellől telepítik át, egy korábbi keverőtelep helyére. Az eddig a Győr-Moson-Sopron megyei Téten működő aszfaltgyártó gépet olyan meleg recycling rendszerrel látták el, amely jelentős újrahasznosítást is lehetővé tesz.
A beruházásban létrejövő új telepet az M7-es autópálya üzemeltetéséhez, illetve tervezett háromsávosításához fogják majd használni.
A Duna Group a laphoz eljuttatott beszámolójában tudatta, hogy minden szükséges engedélyt megszerzett, így elkezdődött a kivitelezés: jelenleg a keverőgép összeszerelése zajlik.
A cég a környékbeliek megnyugtatására azt ígéri, hogy a telep forgalma nem érinti a települést.
Az új telephely közvetlen szomszédságában működő kávépörkölő üzemmel kapcsolatosan pedig kinyilvánították: nem fordulhat elő, hogy az aszfaltkeverő üzem hátrányosan érintse a nyílt szellőztetéses technológiával üzemelő kávéüzemet. Ezzel együtt, mint jelezték, a két cég folyamatosan egyeztet a beruházásról.
A Duna Group a polgárdi ipari területen egy alapanyagraktárat is kibérelt, illetve egy további jelentős befektetést is tervez, ezért a cégcsoport dunántúli irodáját is Polgárdiban építené fel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért