Noha első körben, szerdán még nem sikerült – a szükséges többséggel – megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét, csütörtökön a bíborosok már dűlőre jutottak a pápa személyét illetően a Vatikánban

Az előző napi fekete után végre fehér füst szállt fel, ami azt jelenti, megvan Ferenc pápa utóda, aki a 267. római pápa lett. 

A pápa kilétét és az általa választott nevet hamarosan a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről jelentik be a világnak.

Az új pápa ezután előlép, hogy elmondja első nyilvános beszédét és áldását adja az összegyűlt tömegnek. A Szent Péter téren több mint 300 000 ember fér el. Amikor pápát választanak, megtelik a terület, így várják az eredményt jelző fehér füstöt a Sixtus-kápolna kéményéből, illetve azt, hogy a pápa kilétére fény derüljön és meghallgassák első szavait.

Amint a fehér füst híre elterjedt a városban, néhányan futni kezdtek Róma utcáin, hogy eljussanak a Szent Péter térre. Az emberek továbbra is özönlenek a térre minden sikátorból, amely a Vatikánba vezet. Magán a téren az emberek ölelkeznek és örömkönnyeket hullatnak.

Néhány nap múlva az új pápa misét celebrál, amely szolgálata kezdetét jelzi.

Köztudott, hogy a mindenkori pápa nemcsak reprezentatív, hanem a hívek lelki vezetői szerepét is betölti, és hivatala diplomáciai értelemben államfői tisztségnek is számít. De mégis miből áll a pápaválasztás folyamata, pontosan milyen procedúra vezetett idáig?

A második nekifutás is füstbe ment

A konklávé csütörtök délelőtti, második szavazásán sem választották meg az új pápát, azonban délután, illetve este is megejtettek még két voksolási fordulót.

Az elmúlt pápaválasztásokból kiindulva komoly esély mutatkozott arra, hogy a végeredmény a második napra tolódik, konkrétan Ferenc pápa is a 2013-ban tartott utolsó konklávé második napjának végén választották meg, hasonlóan, mint a húsz éve, 2005-ben a Szentszék élére megválasztott XVI. Benedek esetében. 

Fekete füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből jelezve, hogy a bíborosoknak nem sikerült új pápát választaniuk 2025. május 8-án délelőtt
Fekete füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből jelezve, hogy a bíborosoknak nem sikerült új pápát választaniuk 2025. május 8-án délelőtt
Kép: AFP, Filippo Monteforte

Most is elképzelhető lehetett volna a még több napig elhúzódó egyházfőválasztás.

Így zajlik a pápaválasztás és a szertartás menete

Ferenc pápa halálával 12 esztendő után ismét eljött az ideje, hogy összeüljön a konklávé, és döntsön a következő egyházfő személyéről. A sikeres megválasztás aktusát fehér füst eregetése szimbolizálja a külvilág felé, miközben a világ egyik legtitkosabb választási folyamatáról van szó, melyet globálisan milliók kísérnek feszült figyelemmel élőben, akár közvetlenül a Szent Péter téren.

A konklávé szó a latin cum clave („kulccsal”) kifejezésből ered, mivel pápaválasztás során a választásra jogosult, 80. életévüket be nem töltő bíborosokat valóban elzárják a külvilágtól, hogy nyugodt körülmények között hozhassák meg a döntést. Elvileg bármely megkeresztelt, katolikus férfi választható pápává, ám a gyakorlatban a választók mindig a bíborosok közül választanak.

A vatikáni Sixtus-kápolnában 133 bíboros részvételével zajlik az egyház egyik legfontosabb eseménye, s a rendkívül szigorú titoktartási és biztonsági intézkedések övezte szavazáson Magyarországról Erdő Péter bíboros vesz részt. Rajta kívül olasz, ázsiai és afrikai jelöltek is jelentős eséllyel mérettettek meg, köztük Pietro Parolin, Luis Antonio Tagle, Matteo Zuppi és Peter Turkson.

Bíborosok a Sixtus-kápolnában a következő pápa megválasztására irányuló konklávé előtt 2025. május 7-én
Bíborosok a Sixtus-kápolnában a következő pápa megválasztására irányuló konklávé előtt 2025. május 7-én
Kép: Reuters / Vatican Media

Egyébiránt a 70 éves Parolin, aki a legmagasabb rangú bíborosként kapta feladatául, hogy feltegye az ominózus kérdést: elfogadja-e kanonikus megválasztását főpapnak, és milyen néven szeretné, hogy szólítsák.

A Szentszék magyar esélyese

Erdő Pétert eleinte az első négy legesélyesebb pápajelöltként tartották számon, ezzel potenciálisan beteljesítendő a félévezredes magyar álmot, bár vele szemben Ferenc utódjaként leginkább mégis inkább egy reformpápát képzeltek el. A magyar prímást és teológust ugyanis egyesek szürke, konzervatív vezetőnek tartják. Ismét egy karizmatikus személyt vártak a következő egyházfőnek, a bíborosok zöme ezt óhajtotta, és Máté-Tóth András vallástudós előzetesen azt mondta, hasonló meglepetés várható, mint 12 évvel ezelőtt. A pápaválasztás procedúráján immár harmadszor részt vevő magyar bíboros úgy vélte, a konklávén olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, a feltámadást és a reménységet képviseli. Az esztergom-budapesti érsek szerint az egyház jelenleg „egy remény nélküli világnak hirdeti a reményt”. Erdő a 65. helyre fért fel a játékelméleti-kutatók listáján, amely a HUN-REN szakembereinek mérésén alapul, eszerint cseh és német bíborosok is jó esélyt kaptak.

A pápaválasztás folyamata nagyon pontosan megtervezett. Abban az esetben, ha első ízben nem születik döntés – ahogy ez meg is történt –, a szabály úgy szól, hogy a bíborosok naponta kétszer, reggel és délután két-két szavazási fordulót tartanak, tehát

naponta akár négy alkalommal is voksolhatnak. 

Maga a szavazás úgy zajlik, hogy minden bíboros kap legalább két-három szavazócédulát, majd kilenc bíborost sorsolnak ki három különböző feladatra: három szavazatszámlálót, három, a betegek szavazatait összegyűjtő megbízottat, valamint három ellenőrt. A sorsolást nyilvánosan végzi az utolsó diakónus bíboros. A szavazócédulákra titkosan írják le a választott nevét, ezután egyenként járulnak az oltárhoz, hogy a cédulát az urnába helyezzék.

A szavazatok összegyűjtése után az urnát többször megrázzák, majd megszámolják a cédulákat. Ha számuk megegyezik a választók számával, egyenként felolvassák, és rögzítik a szavazatokat. Minden szavazócédulát fonalra fűznek a pontos nyilvántartás érdekében.

Hívők várják a Szent Péter téren a pápaválasztás eredményét 2025. május 8-án délelőtt
Hívők várják a Szent Péter téren a pápaválasztás eredményét 2025. május 8-án délelőtt
Kép: Getty Images, Mario Tama

Ha a konklávé szavazását siker koronázza

A számlálás után ellenőrzik az eredményt, s ha valaki elérte a kétharmados többséget, akkor megtörtént a pápaválasztás. Ellenkező esetben újabb fordulót tartanak. Mindkét esetben a szavazócédulákat megsemmisítik, tradicionálisan elégetik. Ezekből keletkezik különféle módokon az eltérő színű füst. 

Elfogadod a megválasztásodat?

– ezt kérdezik az újdonsült pápától latinul, mire ha igennel felel, azonnal pápává válik, és felszentelik

Papok ölelik egymást, miközben reagálnak a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fehér füstre, amely az új pápa megválasztását jelzi, a Vatikánban, 2025. május 8-án
Papok ölelik egymást, miközben reagálnak a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fehér füstre, amely az új pápa megválasztását jelzi, a Vatikánban, 2025. május 8-án
Kép:Reuters / Claudia Greco
Egy személy reagál a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fehér füstre, amely az új pápa megválasztását jelzi, a Vatikánban, 2025. május 8-án
Egy személy reagál a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fehér füstre, amely az új pápa megválasztását jelzi, a Vatikánban, 2025. május 8-án
Kép: Reuters, Hannah McKay
Svájci gárdisták sétálnak a Szent Péter téren, miután fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve az új pápa megválasztását, a Vatikánban, 2025. május 8-án
Svájci gárdisták sétálnak a Szent Péter téren, miután fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve az új pápa megválasztását, a Vatikánban, 2025. május 8-án
Kép: Reuters, Remo Casilli
Fehér füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy új pápát választottak meg a Vatikánban 2025. május 8-án
Fehér füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy új pápát választottak meg a Vatikánban 2025. május 8-án
Kép: Reuters, Kevin Coombs
Az újonnan megválasztott XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondja el az „Urbi et Orbi” üzenetét a Vatikánban, 2025. május 8-án
Az újonnan megválasztott XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondja el az „Urbi et Orbi” üzenetét a Vatikánban, 2025. május 8-án
Kép: Reuters, Yara Nardi

Ezt követően kiválasztja pápai nevét, a Sixtus-kápolna kéményéből pedig felszáll az ikonikus fehér füst, harangszóval kísérve. Az új pápa ekkor átöltözik a számára előkészített fehér ruhába, majd röviden imádkozik. Végül kilép a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol bejelentik:

„Van pápánk!"

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

A mesterséges intelligencia, műholdak, drónok, okostelefonok és a közösségi média korában igazi kihívás a Vatikánnak, hogy garantálja a teljes titoktartást a pápaválasztás alatt a fehér füst felszálltáig. A tilalom legkisebb megsértése is súlyos bűncselekménynek számít: azonnali kiközösítéssel büntetik. Részletek.