Mohácson, a városi oldalon már a hídfő építésének előkészítő munkálatai zajlanak,a szigeten a terep előkészítésén, rendezésén dolgoznak, a Dunán pedig áll Közép-Európa legnagyobb úszódaruja, a Clark Ádám. Mindeközben az 57-es számú főút kétszer két 2×2 sávossá bővítése is látványosan halad.
A Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Zrt. vendége volt a bama.hu, amely megtekinthette, hogyan haladnak mohácsi híd építésének munkálatai.
A vasúti sínek másik oldalán pedig már javában zajlanak a mohácsi hídfő építésének előkészületei, egy hatalmas, ideiglenes töltést is építettek már. A szigeti oldalon is folynak már a munkálatok, a terep rendezésén, az útban lévő épületek elbontásán dolgoznak.
Az 57-es számú főút az autópályától a hídhoz vezető szakaszának négysávosításához kapcsolódó építkezések is zajlanak. A hídépítők itt a vízfolyások felett átívelő műtárgyakat készítik el. Lánycsók után próbacölöpözés zajlik, kissé távolabb Mohács irányában pedig rézsűt építenek egy vízmosásnál.
A hatalmas beruházáson dolgozók döntő többsége az ország számos pontjáról érkezett és hamarosan a mostaninál jóval többen lesznek, várhatóan már nyártól csak a híd építésén mintegy százan dolgoznak majd.
Az építkezés főbb csomópontjai:
- Az autópálya elágazásától a városig kétszer két 2×2 sávos, osztott pályás főutat alakítanak ki, amire le- illetve felhajtani kétsávos turbó körforgalmakban lehet majd. Erre a munka megkezdésétől számítva 21 hónap áll rendelkezésre, hogy a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára, 2026-ra már befejeződjön az építkezés.
- Mohács határától a hídig az építkezés befejezéséig szintén kétszer két 2×2 sávos út készül 2,7 kilométer hosszan a meglevő önkormányzati út nyomvonalán, annak elbontása után. A szakaszon egy közút és iparvágányok felett futó két híd is épül, valamint egy kerékpáros aluljáró is a tervek része.
- A Duna felett két ártéri és egy mederhíd készül, összesen 756 méter hosszúságban, szintén kétszer két 2×2 sávos, osztott pályás útként, kerékpárúttal.
- A szigeti oldalon, Csátalja közelében az 51-es. sz. főúttól induló új, csaknem 20 kilométeres utat építenek Újmohácsig, szintén kétszer két 2×2 sávon.
A kormány eredetileg 389 milliárd 300 millió forintot biztosított 2024-2031 között a mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat megépítésére.
- Tavaly kétmilliárd,
- az idén ötven
- 2026-ban száz-,
- 2027-ben nyolcvan-,
- míg 2028-ban száztíz-milliárd forint áll majd rendelkezésre,
- további milliárdok pedig 2029-ben.
Az utómunkálatokra, engedélyeztetésekre és egyéb kiadásokra a beruházás befejezését követő két esztendőben száz- százmillió forint érkezik a központi költségvetésből. Ehhez jött még, nyolcvan milliárd forint, amikor eldőlt, hogy a szigeti oldalon is kétszer két 2×2 sávon épül meg az út.
Ilyen nincs: 120 év után végre elkészül a mohácsi Duna-híd
A címben a 120 év nem elírás. Valahogy Mohácsnak sosem jött össze a történelem folyamán, hogy saját hídja legyen, de nem adták fel. 2024 végén jött az áttörés, megindult az építkezés. Az előzményekről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Merre tovább, munkaerőpiac? Új kutatás rántja le a leplet a hazai trendekről és kihívásokról

Még nehezebb lehet özvegyi nyugdíjhoz jutni, sokakra komoly szigor vár

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

Citromsárga és narancssárga riasztás: nagy területen tombolhat a vihar
