Elmaradt a meglepetés, csak szerény mértékben tudta felülmúlni az elemzői várakozásokat az első negyedévben az OTP csoport. A bank pénteken publikált tájékoztatója szerint az első 3 hónap 188,5 milliárd forintos adózott profittal zárult, míg a konszenzus 5 milliárddal alacsonyabb értékre számított. A nyereség 21 százalékkal maradt el az előző évitől.
A visszaesés oka, ahogy arra számítani lehetett, nem a működésben keresendő. A bankcsoport bevételei ugyanis 15 százalékkal 690 milliárd forint közelébe emelkedtek, az adótételek viszont közel annyira rúgtak, mint a teljes negyedéves nyereség: 186,6 milliárd forintra.
A teljesítő hitelállomány egy év alatt 6 százalékkal 23 940 milliárd forintra nőtt, míg a betétek állománya 5 százalékkal gyarapodott, 32 425 milliárdra. A bankcsoport saját tőkéje már 5224 milliárd forint, 18 százalékkal több mint egy éve, a második negyedévben az összeg 270 milliárd forinttal csökken majd, ahogy a tavalyi nyereség után az osztalékot kifizetik.
A magas adótételek jelentősen lerontották a főbb mutatókat, de még így sem tekinthető kevésnek a negyedévben elért 14,9 százalékos ROE (sajáttőke arányos megtérülés). A csoport effektív adókulcsa közel 50 százalék volt az első negyedévben, aminek az oka az, hogy már az első negyedévben lekönyvelte a bank az egész évre vonatkozó különadókat. Szóval az adó torzító hatása miatt ezúttal inkább az alábbi két adat adhat pontosabb képet a pénzintézet teljesítményéről:
- működési eredmény: 408 milliárd forint (+22 százalék)
- adózás előtti eredmény: 375,1 milliárd forint (+10 százalék)
Összesen 135 milliárd forintot tettek ki azok az adótételek, amiket a bank előre az egész évre elszámolt, ebből a banki különadók 117 milliárdot jelentettek. Részletesen:
- 33 milliárd forint a 2010-ben bevezetett pénzügyi szervezetek különadója
- 106,7 milliárd forint extraprofitadó, ami a folyamatos állampapír-vásárlásokkal az év végére 54,5 milliárdra mérsékelhető
A jelentés megjegyzi, hogy a speciális adótételeknek az időarányos lekönyvelésével sokkal magasabb, majdnem 300 milliárd forint lett volna az első háromhavi nettó profit.
A menedzsment fenntartotta az éves tervét:
- a teljesítő hitelállomány a tavalyi 9 százaléknál magasabb ütemben bővülhet
- a nettó kamatmarzs a tavalyi szinten maradhat
- a ROE alacsonyabb lesz a tavalyi 23,5 százaléknál
A csoporttagok teljesítménye (szintén az itthoni extra adótételek miatt) nagy szórást mutat: külföldön az OTP érdekeltségek 208 milliárd forint nettó profitot értek el, a magyar tevékenység viszont közel 20 milliárd forint veszteséggel zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció