Déjà vu érzése lehetett szerdán az uniós diplomatáknak, mivel ismét Magyarország akadályozta meg az Oroszország elleni szankciók előrehaladását – tudósít a Financial Times.

Az EU célja világos: az Ukrajna elleni orosz invázió kétéves évfordulójára, azaz kilenc nap múlva véglegesítse az Oroszország elleni 13. szankciócsomagot. Kiegészítve a Kijevnek nyújtott 50 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomaggal és a befagyasztott orosz eszközökből származó nyereség hasznosítására vonatkozó javaslattal.

Az EU-nagykövetek már a szerdai találkozón élesítették volna a csaknem 200 orosz, kínai és más országbeli személyeket és vállalatokat célzó szankciócsomagot, az érintettekről ugyanis azt feltételezik, hogy nagyban hozzájárulnak Moszkva katonai akcióihoz.

A magyarok a kínai cégek miatt nem egyeztek bele

– mondta az egyik illetékes.

A lap emlékeztet, hogy Magyarország és annak miniszterelnöke, Orbán Viktor többször is megpróbált akadályt gördíteni Oroszország megbüntetése vagy éppen az Ukrajna megsegítését célzó uniós intézkedések elé. 

Egy másik uniós tisztviselő ugyanakkor meglehetősen diplomatikusan „nagyon gyümölcsöző eszmecserének” minősítette a találkozót, és annyiban árnyalta a képet, hogy a magyar nagykövet

kicsit több időt kért a javaslatok tartalmának elemzésére.

Azt az FT is megjegyzi, hogy a javaslat egyáltalán nem mentes az ellentmondásoktól, ráadásul három kínai és egy indiai céggel szembeni szankciókat is maga után vonna. Az ehhez hasonló tavalyi próbálkozást több tagország blokkolta. Ha a javaslatot ezúttal jóváhagyják, az első alkalom lesz, hogy kínai és indiai vállalatokra is kiterjesztik az uniós szankciókat.

Az magyar kormány részéről Szijjártó Péter „kirakatcsomagnak” nevezte a tervet, amely szerinte a már eddig is kudarcos szankciós politikát komolytalanná is tenné.

– Azért akarnak szankciós csomagot elfogadni, hogy elmondhassuk, hogy elfogadtunk egyet, mert már jól láthatóan mindenkinek nagyon komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy még olyan szervezeteket, iparágakat vagy személyeket találjon, akik nincsenek a szankciós listán, vagy akiknek a családja nincs a szankciós listánmondta a külgazdasági és külügyminiszter a hónap elején Brüsszelben.

A megbeszélések mindenesetre folytatódnak, és nagy valószínűséggel a jövő heti ülésen tárgyalják majd a szankciós tervet a tagországok miniszterei. A csomag támogatói azt remélik, hogy jövő szerdáig sikerül megállapodni és tartani lehet a február 24-i határidőt.

Eközben a nagykövetek ugyanezen a megbeszélésen végül megegyeztek az 50 milliárd eurós, Ukrajnának szánt támogatási csomag elindításához szükséges jogi keretekről, amelyről egyébként két hete állapodtak meg a vezetők, miután Orbán Viktor elállt a vétótól. Ezt az Európai Parlamentnek jóvá kell még hagynia, a pénz pedig a jövő hónap elejétől indulhat Ukrajnába.

Megvalósíthatatlan szankciócsomagot tervez az EU

Az Oroszország elleni új, 13. uniós szankciócsomag részeként korlátoznák az orosz diplomaták mozgását. Azonban ennek bevezetése gondokat okozhat, mivel a schengeni övezetben a legtöbbször egyáltalán nem ellenőrzik az utazásokat. >>>