A GM Futurliner igazi art déco, nemcsak a formájában, hanem funkciójában is különleges, ugyanis nem egy klasszikus értelemben vett teherautóról van szó – írja a Totalcar.A formája lefuturisztikus, és a jármű feladata már 1939-ben is az volt, hogy bemutassa a jövőt a New York-i világkiállítás részeként megrendezett Parade of progress roadshow-n. Az Egyesült Államokat járva látványosan be kellett mutatniuk az elképzelt jövőt az embereknek úgy, hogy a kinyitott oldalú Futurlinerek belsejében különböző mini kiállításokat rendeztek be.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint mindössze négy GM Futurliner élte meg a 85 éves kort, most azonban feltűnt egy eladó példány a Facebook Marketplace-en. Bár nem biztos benne az eladó, de úgy tudja, ez volt a 7-es számú példány.
A Futurliner állapota nem tökéletes, de nagyon közel van hozzá, működik a világítása és az ajtók is.
Az eredeti motort egy Detroit Diesel 4-71 váltotta, a váltót egy Allison egységre cserélték, illetve bekerült egy kormányszervó is, ami a teherautó méretei miatt indokolt lehet. De az eredeti motor és váltó megvan, és jár is hozzá!
Az eladó szerint a Futurliner a 80 km/h-s tempóval is megbirkózik.
Drasztikus a csökkenés, egyre kevesebb magyar vásárol új autót
Még júliusban éves szinten 2,2 százalékkal nőtt a Magyarországon forgalomba helyezett új személygépkocsik száma, a magánszektor vásárlásai 25 százalékkal csökkentek. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Érik a klímakatasztrófa, rámehet az egészségünk

Fájni fog ez a jó kis adócsökkentés: nem kicsit, nagyon

Orbán Viktor vetélytársra lelt a Balkánon

Betelt a pohár a lakásbérlőknél

Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Hallani sem akarnak a középvezetői kinevezésről a fiatalok
