Csütörtöktől élettel telik meg a Balaton partja, ismét több tízezer ember érkezhet ide, hiszen több mint 25 település készül színes programokkal, koncertekkel, kézműves vásárokkal, gasztronómiai fesztiválokkal és családi rendezvényekkel, hogy szórakoztassák a látogatókat áll a Balatoni Turizmus Szövetség közleményében.
Ugyanakkor négynapos hosszú hétvége nemcsak a helyieknek és a turistáknak jelent felüdülést, de komoly lökést ad a helyi gazdaságnak is
– mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.
A KSH statisztikák azt mutatják, hogy az ország turisztikai szálláshelyein, a tavalyi évhez képest, 2025 első három hónapjában, 8,4 százalékkal több, összesen közel 3,2 millió vendéget regisztráltak. Ennek egy jelentős részét a Balatonon töltötték el az utazók.
A trend a következő tavaszi hónapokban is folytatódni fog.
Fekete Tamás rámutatott, a klasszikus tavaszi események, mint a majálisok, felvezetik a nyári főszezont, amikor a térség idegenforgalmi bevételei tetőznek. Másfelől már tavasszal munkát adnak a helyi vendéglátósoknak, árusoknak, kézműveseknek és szolgáltatóknak, akik így hamarabb kezdhetik el az aktív szezonjukat.
Egy-egy jól sikerült majális nemcsak a helyi kávézók, éttermek és szálláshelyek forgalmát növeli meg, hanem lehetőséget ad a kisebb családi vállalkozások, helyi borászatok, pékségek, sajtmanufaktúrák, kézműves fagylaltozók bemuttakozására, amely hosszú távon is erősítheti a vásárlói bázisukat.
A majálisok közösségépítő ereje is óriási. A helyi lakosok megerősíthetik a közösségi összetartozást és elősegítik a térség pozitív arculatának kialakítását – mindez pedig hosszabb távon szintén a gazdasági fejlődést szolgálja.
Néhány izgalmas program:
- Balatonkenesén - Focira és főzésre fel!
- Csopakon – Palacsinta-majális,
- Siófokon – Retro-majális,
- Keszthelyen pedig négy napig tart majd a Balatoni Évadnyitó.
Kiderült, mekkora fizetéssel várja az Aldi a nyári idénymunkásokat
A vállalat 100 új, szezonális munkahelyet hirdet meg, amelyekre már lehet jelentkezni. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön