A Wolfsburgi székhelyű autógyártó tavaly soványabb eladásokat produkált: 9 millió járművet, 2,3 százalékkal kevesebb autót értékesített 2024-ben. A januári jelentésből kiderült, hogy nem csupán hazájában, hanem az „árháborúval” szembenéző Kínában is visszaestek az eladások. A nehéz időszakon keresztül ment Volkswagen létszámleépítési, üzembezárási terveit eddig is árgus szemekkel figyelték a kínai autógyártók, a legújabb hírek szerint
a Volkswagen két németországi üzeméről már tárgyal kínai befektetőkkel.
Kapcsolódó
A tervek szerint a kínai Chery veheti át ezeket az üzemeket
- végleges kivásárlással,
- illetve lízinges konstrukcióban.
A Totalcar cikke szerint Kína negyedik legnagyobb autógyártója a németországi Drezdában és Osnabrückben található gyárakat venné át.
- A németországi autógyárak átvételével a nemcsak kihúznák magukat az EU által a kínai elektromos autókra kivetett vámok alól,
- de előkészítenék európai terjeszkedésüket,
- illetve személyre szabott autókat tudnának biztosítani a piac számára.
A Chery International alelnöke egy interjúban azt mondta, hogy akkor véglegesítik vásárlási szándékukat, ha megismertek minden körülményt: például az ellátási láncok, a szakszervezetek és a szabályozások kapcsán.
Ha a Cherynek sikerül megállapodnia partnerével, akkor kilenc leányvállalata közül a Lepas gyártását hozzák Németországba. Tervek szerint a Chery Tiggo modellek módosított változatait gyártanák, így lenne egy kompakt crossover és egy valamivel nagyobb SUV is. Mind a két modellt belső égésű motoros, plug-in hibrid és tisztán elektromos hajtáslánccal tervezik értékesíteni Európában.
Nem ez lenne a Chery első üzeme a kontinensen: 2024-ben egy volt Nissan gyárat vettek át Spanyolországban, Barcelona mellett, ahol a helyi Ebro céggel közösen gyártanak plug-in hibrid Tiggo SUV-kat. Emellett hamarosan bővítik a kapacitást és az Omoda, illetve a Jaecoo márkák elektromos modelljeit is itt gyártanák.
Januárban arról írtunk, hogy német gyártóüzem kínai átvétele csak akkor lenne lehetséges, ha azt a németországi politikusok és szakszervezetek is támogatnák. A Volkswagen akkor nem kívánta kommentálni a spekulációkat, annyit közölt: azt támogatja, hogy az osnabrücki telephely az ott legyártott utolsó jármű 2027-es kifutása után is működjön. A VW szóvivője hangsúlyozta, hogy „olyan életképes megoldást kell keresni, amely figyelembe veszi a vállalat és a munkavállalók érdekeit”.
A Volkswagen szakszervezetei megakadályozták ugyan a gyárak bezárását, de a jövőbeli üzembezárások vagy eladások lehetősége továbbra is fennáll. A drezdai és osnabrücki gyárak eladása a szakértők szerint több százmillió eurós bevételt hozhatna a cégnek, és olcsóbb megoldás lehetne, mint az üzemek bezárása. A VW munkavállalói késznek mutatkoznak arra, hogy a kínai cégekkel közösen dolgozzanak, amennyiben azok megfelelő munkakörülményeket biztosítanak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!

Pár napra lőttek az éjszakai metrózásnak
