Az új villanyautók, illetve elektromos hajtású haszonjárművek vásárlására vonatkozó, 30 milliárd forint keretösszegű pályázatot a Széchenyi Terv Plusz program keretében hirdették meg, összesen legfeljebb 9.375 gépkocsi megvásárlását támogatja az állam.

A pályázati feltételek a következőek:

  •  magánszemélyek nem, kizárólag vállalkozások indulhatnak rajta,
  • a támogatásra jogosult autók árát nem bruttó, hanem nettó összegként határozták meg, 
  • nemcsak új személyautókra, hanem új teherautókra és kisbuszokra is igénybe vehető, 
  • egyfős egyéni vállalkozók is folyamodhatnak a feltételek teljesítése esetén vissza nem térítendő támogatásért.

Pályázni 2024. február 5-én 10 órától 2025. március 31-én 10 óráig lehet, és a teljes lebonyolítást legkésőbb 2026. április 30-ig le kell zárni.

Eddig az időpontig a pályázat keretében beszerzett tisztán elektromos új gépjármű forgalmi engedélyének a végső kedvezményezett nevére, illetve tulajdonába kell kerülnie. A végső kedvezményezett a támogatásban részesülő gépjárművet a projektmegvalósítás befejezésétől számított három évig, de legkésőbb 2027. december 31-ig fenn kell tartania, vagyis addig nem adhatja el.

A támogatás mértéke minden gépjárműosztályban az akkumulátor bruttó tárolókapacitásától függ, de attól függően, hogy személy- vagy teherautó, nem azonos mértékben.

A személyautóknál a 40 kWh alatti bruttó kapacitású akkumulátorú elektromos autókra 2,8 millió, a 41 és 59 kWh közöttiekre 3,6 millió, a 60 kWh-nál nagyobbakra a maximális 4 millió forint támogatás kapható. Ugyanakkor a pályázat az egyes kapacitáskategóriákban árplafont is rögzít, még egyszer hangsúlyozva nettó, azaz áfa nélküli összegben meghatározva. 

Egy vállalkozás több autóra is igényelhet támogatást, ez azonban a vállalkozás létszámától függ.

A 9 fős, vagy annál kisebb kisebb létszámú cégek egy, a 10 és 49 fő közöttiek öt, az 50 és 249 fő közöttiek tíz, míg a 250 fős, vagy afölötti vállalkozások 16 autóra vehetik igénybe a támogatást.

Utóbbiak közül kerülhetnek ki azok, akik ha minden megpályázott autó után megkapják az egyenként járó legmagasabb 4 millió forintos összeget, akkor egyúttal a rendelet alapján igényelhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összegét veszik igénybe, a 64 millió forintot. A legkisebb támogatás összege egy darab 40 kWh-s vagy annál kisebb akkumulátorú személyautóra jár, ez 2,8 millió forint - írja az automagazinonline.hu.

 A márkaimportőrök egyedi kedvezményekkel fejelhetik meg az állami támogatást, ami még tovább mérsékli a fizetendő összeget.

Az új autók piacán nem éri el a 7 százalékot Magyarországon az elektromos autók eladása, ez pedig alulmúlja az uniós országok statisztikáit. A többség nem tudja kifizetni a drágább, de környezetkímélőbb technológiát. Az Economx.hu podcastjának vendége, Horváth András 2017 óta vezet és tesztel elektromos autókat, a szakember szerinte ezeknek a járműveknek jelenleg nincs alternatívájuk. A youtuber elmondta azt is, hogy a már országszerte több mint 1500 töltőállomást használhatnak a tulajdonosok, emellett az autók hatótávolsága is már 300 kilométeres bőven elég, főleg a városi használatra. Jelenleg egy elektromos autó 14 millió forintos átlagárban mozog (VW ID.3 11 millió forinttól állami támogatással ), amely nem is olyan hatalmas mértékben tér el egy újonnan vásárolt benzines autó 10 milliós forintos átlagától. Arról nem is beszélve, hogy az elektromos járműveknél a hagyományos kutakat sem kell igénybe vinni, amely a megemelkedett benzinárak esetében mindenképpen megnyugtató lehet. Hosszútávon akár 600-800 ezer forintot is lehet spórolni vele.