technológia

10.
10.
19:01
Óriásit fordult a világ: a kínaiak ma már nem másolnak, hanem diktálnak

Óriásit fordult a világ: a kínaiak ma már nem másolnak, hanem diktálnak

Az idei berlini IFA kiállítás egy korszakhatárt jelölt ki: a technológiai innováció központja áthelyeződött Ázsiába, a kínai márkák pedig már nem követők, hanem tempót diktálók. A robotika, a mesterséges intelligencia és az energiahatékonyság területén bemutatott újdonságok hamarosan a magyar háztartásokban is megjelenhetnek – a lépcsőmászó robotporszívóktól az otthoni napelem-rendszerekig. Rózsa Márton, a MediaMarkt Magyarország kereskedelmi igazgatója az Economxnak elmondta azt is, hogy a hazai vásárlók egyre tudatosabban választanak, és egyre nyitottabbak az innovatív, valódi értéket képviselő megoldásokra. A kereskedelem feladata pedig szerinte az, hogy ezt élménnyé és személyre szabott tanácsadással elérhetővé tegye.

Szerző(k): Károly Gábor
10.
09.
20:58
Közel három éve tart a bikapiac, de a legtöbb szakértő szerint korai lenne temetni

Közel három éve tart a bikapiac, de a legtöbb szakértő szerint korai lenne temetni

A Wall Street farkasai az immár csaknem hároméves bikafutásnak historikus szemmel még közel sem látják a végét. Tényleg pihenhet még a medve?

Szerző(k): Sándor Zoltán
10.
09.
19:08
Forradalmasítja a digitális világot a víz alatti adatközpont

Forradalmasítja a digitális világot a víz alatti adatközpont

Létrejött az első víz alatti kereskedelmi adatközpont Kínában, Hajnan tartományban, amely jelentős lépés a környezettudatosabb adatinfrastruktúrák felé.

Szerző(k): Benkó Eszter
10.
09.
17:02
Akár a fejünkre is eshet Elon Musk műholdjainak darabja

Akár a fejünkre is eshet Elon Musk műholdjainak darabja

Be nem látható következményei lehetnek a műholdak túlzsúfolódásának, ami nem csak a környezetre, de akár az emberekre is veszélyes lehet.

Szerző(k): Benkó Eszter
10.
08.
18:31
Teljesen új megállapodást hoztak tető alá, végre itt az űrinternet

Teljesen új megállapodást hoztak tető alá, végre itt az űrinternet

Olyan megállapodás köttetett a Verizon és a SpaceMobile között, amellyel olyan helyről is lehetőség nyílik netelérésre, ahol eddig ez elképzelhetetlen volt.

Szerző(k): Economx
10.
07.
06:15
Óriási változás előtt az oktatás: néhány év, és nem fogunk ráismerni

Óriási változás előtt az oktatás: néhány év, és nem fogunk ráismerni

Több millió fiatal egyetemi tanulmányait könnyítheti meg drasztikusan a mesterséges intelligencia. Steve Daly, az Instructure vezérigazgatója határozottan úgy véli, hogy a tanulás és a tanítás élménye is személyre szabottabb lehet, mint valaha. A technológia ki fogja egyenlíteni a versenyfeltételeket az oktatásban – mondta az Economxnak a világ vezető edtechjének vezére. Vannak azonban olyan területek, ahol még így is komoly dilemmákat rejt magában a technológia használata.

Szerző(k): Zádori Bence
10.
05.
21:07
Génterápia forradalmasíthatja a degeneratív betegségek gyógyítását

Génterápia forradalmasíthatja a degeneratív betegségek gyógyítását

A holland uniQure cég áttörést ért el a gyógyíthatatlannak hitt Huntington-kór kezelésében: egy új génterápia akár 75 százalékkal lassíthatja a betegség romlását, és új reményt adhat más neurodegeneratív betegségek, például a Parkinson- és Alzheimer-kór esetében is.

Szerző(k): Benkó Eszter
10.
05.
19:12
A ház, ami magát fűti, eladja magát és még pénzt is keres – a forradalom elkezdődött

A ház, ami magát fűti, eladja magát és még pénzt is keres – a forradalom elkezdődött

Az ingatlanpiac is megindult a digitalizáció útján: fenntarthatóság, AI, tokenizáció, szenzorok és virtuális valóság. Nemrég rendezték meg a PropTech Connect globális konferenciát Londonban, ahol a szakértők megmutatták, hogy merre indul el az építőipar és az ingatlanszektor, melyek az újgenerációs eszközök.

Szerző(k): Farkas Tibor
10.
03.
17:06
Hekkerek próbálják zsarolni az ügyfeleket az ismert techóriásnál

Hekkerek próbálják zsarolni az ügyfeleket az ismert techóriásnál

Számos ügyfél kapott zsaroló üzenetet az Oracle szerint, ám azt egyelőre nem árulták el, hány embert is érintett a kibertámadás.

Szerző(k): Sándor Zoltán