Bár a tavalyi év vége az elindított nagyobb projekteknek köszönhetően jelentősen magasabb Aktivitás-Kezdést hozott az építőiparban, 2025 gyengén indult a szektorban, olvasható az ELTINGA, az iBuild és a Buildecon által készített EBI Építésaktivitási Jelentésben.
Szerző(k): Farkas TiborMájus 13-án került a parlament elé a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslat, amelynek lényege, hogy az önkormányzatok többek között elővásárlási jog, lakcím létesítési szabályok és betelepülési adó esetleges alkalmazásával szabadon alakítsák az adott település társadalmi-kulturális hátterét. A törvény hosszabb távon az ingatlanpiaci folyamatokat és a településképet is számos módon befolyásolhatja. Gondoljunk csak a Balatonra, az agglomerációra vagy éppen a XII. kerületre Budapesten.
Szerző(k): Farkas TiborA 100 százalékban magyar tulajdonú, kezdetben elsősorban irodatervezéssel és belsőépítészettel foglalkozó vállalat 30 év alatt hazánk legkomplexebb építőipari szolgáltatásokat nyújtó, 40 milliárd forintot meghaladó éves árbevételű cégcsoportjává vált. A DVM group három évtizedes történetét a piac igényeire reagáló organikus fejlődés és a folyamatos növekedés jellemzi.
Szerző(k): Farkas TiborKiemelt befektetői érdeklődés és több mint kétszeres túljegyzés mellett, 43,2 millió euró értékben hajtott végre eredményes kötvénykibocsátást a WINGholding Zrt. A vállalat 100 millió eurós kötvényprogram keretén belül, 3 éves futamidővel, jelentős túlkereslet mellett 43,2 millió euró névértékben fogadott el ajánlatokat 6,50 százalékos hozamon.
Szerző(k): Farkas TiborA Magyar Nemzeti Bank (MNB) bemutatta a legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentését, amely az elmúlt fél év történéseit veszi számba. A szektor helyzete stabil, kevés a mérgezett hitel, nő a projektfinanszírozás volumene, megállt az elsődleges hozamok emelkedése. Ugyanakkor az üresedési ráták nem csökkennek, tavaly a befektetési volumen siralmas volt, és a GDP sem ösztönzi egyelőre a nagyobb piaci aktivitást.
Szerző(k): Farkas TiborLezárult a Lakhatási Tőkeprogram, amelynek keretösszege hamar kimerült, így azt 200-ról 300 milliárd forintra emelte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A várható ingatlanpiaci hatásokról Buda Sándort, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatóját kérdeztük.
Szerző(k): Sárosi ViktorA Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) közzétette 2025 első negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzését. Mindössze ötezer négyzetméterrel bővült az állomány, az üresedési ráta továbbra is 14 százalék, vagyis az irodapiac stagnálása folytatódik.
Szerző(k): Farkas TiborKét új, összesen több mint 88 ezer négyzetméteres fenntartható ipari és logisztikai csarnok kivitelezését kezdte meg a HelloParks Fóton és Pátyon, így év végére már 11 épület áll majd rendelkezésre a vállalat megaparkjaiban.
Szerző(k): Farkas Tibor