Egyre több alkoholbeteget azonosítanak a harmincas és negyvenes éveiben járó nők körében - ez lehet egy újabb népbetegség az Egyes ...
Csaknem kéttonnányi haltetemet kellett eltüntetni Magyarország harmadik legnagyobb természetes tava mellől. Kiderült, mi okozhatta ...
Elhunyt José Mujica volt uruguayi elnök: a baloldal korábbi vezetője többek között szerény, visszafogott életmódjáról volt világsz ...
Magyarországon a halálesetek több mint 70 százaléka keringési betegségek és daganatos betegségek miatt történik. Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása 81 százalékkal emelkedett, a cukorbetegség előfordulása több mint kétszeresére, az asztmások száma pedig négyszeresére ugrott.
Szerző(k): Koncsek RitaA kéknyelv-betegség, amelyet egy szúnyogfajta terjeszt, egyelőre nem jelent veszélyt Magyarországra, de nyáron és ősszel ez változhat; a hatékony vakcinát pedig most engedélyezte az Európai Unió.
Szerző(k): T. E.Aleksandar Vucic szerb elnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök azon kevés európai vezetők közé tartoznak, akik a tervek szerint részt vesznek a május 9-i Vörös téren tartandó győzelem napi ünnepségen.
Szerző(k): H. A.Április 30-án érkezett az Egyesült Államokba Aleksandar Vucic, és tervei szerint több magas rangú republikánus tisztségviselővel, valamint Donald Trump amerikai elnökkel találkozott volna. Egy ellenzéki politikus szerint mivel erre végül nem került, a szerb elnök inkább beteget jelentett.
Szerző(k): L. K.