Legalábbis Németországban, ahol nagy az aggodalom a helyi kiskereskedők körében, mert nem tudják tartani a versenyt a kínai platformok alacsony áraival, széles választékával, és a tisztességtelen versennyel.
Szerző(k): T. E.Ismét magára találhat a német gépjárműpiac. Az előrejelzések szerint az ideinél 30 százalékkal több új e-autót helyeznek forgalomba az országban 2026-ban.
Szerző(k): G. É.Néhány hónapos hallgatása után az amerikai elnök kegyeiből kiesett multimilliárdos újra markáns kirohanásával hívta fel magára a figyelmet: Elon Musk legújabban már az Európai Unió teljes megszüntetését követeli, amiért a közösség nagy bírságban részesítette, szabálytalanságok miatt.
Szerző(k): T. K.Fizetésképtelenné vált a német nagyvállalat, így több száz dolgozója is kárát látja az újonnan beharangozott csődnek, méghozzá az ünnepek előtt.
Szerző(k): S. Z.Nem akarják gyilkolásra kiképezve, ágyútöltelékként végezni – így nyilatkozott egy német diák azon az országos tüntetésen, amit pénteken tartottak fő nyugati partnerünknél, ahol a parlament délelőtt megszavazta a „szükségalapú” sorkatonai szolgálatról szóló törvényt. Szakértők szerint a besorozás „szörnyű” eljárás lesz, ám a hangulat egyelőre tovább feszül, mivel a tiltakozó fiatalok kemény ellenállást hirdettek.
Szerző(k): Thurzó KatalinKevesen múlt, de arcvesztés nélkül vészelte át az alsóházi szavazást a német koalíció.
Szerző(k): EconomxAz év egyik legfontosabb szavazása következik a Bundestagban. Még az sem kizárt, hogy felbomlik a kormánykoalíció.
Szerző(k): S. V.Kezükbe veszik a fiatalok a sorsukat: péntekre országos diáktüntetést hirdettek az ifjúsági szervezetek Németországban – az iskolaidőre szervezett, utcai tiltakozással a szövetségi kormány kötelező katonai szolgálatra vonatkozó tervei ellen lépnek fel, miközben a Bundestagban éppen szavaznak a törvényjavaslatról.
Szerző(k): T. K.