A Grönlandra ácsingózó amerikai elnökkel szemben fogalmaztak meg egy közös nyilatkozatot, melyben nyolc európai ország figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére, kiállva a szuverenitásuk mellett.
Szerző(k): EconomxA tőlünk délnyugati irányban elterülő országból dán irányítású nemzetközi katonai gyakorlatra küldenek tiszteket a szigetre.
Szerző(k): EconomxTrump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai szakértők szerint legújabban Norvégiának van oka komoly aggodalomra.
Szerző(k): Thurzó KatalinÚjabb kemény üzenetet küldött Moszkvából Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerint az ukrajnai háború nem más, mint annak következménye, hogy éveken át semmibe vették Oroszország „jogos biztonsági érdekeit”. Putyin világossá tette: Oroszország nem hátrál meg, céljait Ukrajnában továbbra is el akarja érni.
Szerző(k): H. Sz.Több NATO-tagország kis létszámú katonai kontingenst telepít Grönlandra: Dániával együtt Németország, Svédország, Franciaország és Norvégia közösen készül egy hadgyakorlatra. A dán hadsereg Hercules katonai gépe már landolt a fővárosban, Nuukban.
Szerző(k): T. E.Szerdán kezdődnek a tárgyalások az amerikai, a dán és a grönlandi kormány között. Grönland korábban elutasította, hogy az Egyesült Államok annektálja őket. Az amerikai elnök most erre reagált.
Szerző(k): Z. B.Donald Trump szerint az Észak-sarkvidéki térség védelme jelenleg "mindössze két kutyaszánból" áll, vagyis semmi nem akadályozza meg, hogy Oroszország vagy Kína netán lecsapjon a területre. Grönland azonban úgy véli: a NATO-val szoros együttműködésben erősíthetik a régió biztonságát. Ezzel pedig talán eltántoríthatják az amerikai elnököt a bekebelezési terveitől. Hogy sikerül-e, az napokon belül kiderülhet.
Szerző(k): G. É.Németország egy NATO-missziót tervez Grönland védelmére, az „Arctic Sentry”-t. Berlin tervei szerint brit katonák is segíthetnének lebeszélni Trumpot a dán területek annektálásáról. Grönlandról sorsdöntő találkozó kezdődik hétfőn Washingtonban.
Szerző(k): Economx