Washingtonban kezd tárgyalni egymással JD Vance amerikai alelnök és Marco Rubio külügyminiszter részvételével az Egyesült Államok, Dánia és a grönlandi kormány Grönland sorsáról.
Mint az már ismert, Grönland politikai vezetői és lakói is nyilvánosan elutasították Donald Trump amerikai elnök követelését, hogy az Egyesült Államokhoz csatolják a szigetet. Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök pedig kedden kijelentette: továbbra is Dániához karnak inkább tartozni. Emellett annak is hangot adott, aggódik, hogy az USA globális válságát idéz elő a szándékával – írja a 24.hu.
Donald Trumpot később megkérdezték, mit gondol a grönlandi kormányfő szavairól. „Nem értek vele egyet. Nem tudom, ki az. Nem tudok róla semmit. De ebből nagy gondjai lesznek” – fogalmazott az amerikai elnök a Guardian tudósítása szerint.
Szerdán sorra álltak ki az EU tagállamai a grönlandi kormány mellett. Franciaország bejelentette például, hogy konzulátust nyit Grönlandon, Boris Pistorius német védelmi miniszter pedig azt mondta, példátlan helyzetet teremtene a NATO számára, ha az USA bármilyen lépést is tenne Grönland megszerzése érdekében.
A Reuters szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy az EU és Grönland között szoros kapcsolat áll fenn, és hogy a grönlandiak számíthatnak az EU támogatására.
Donald Trump szintén a szerdai napon közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy az Aranykupola rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez elengedhetetlen Grönland megszerzése az Egyesült államok számára. Bejegyzésében az amerikai elnök hangoztatta, hogy a Dániához tartozó sziget megszerzésének nemzetbiztonsági célja van, és a NATO-nak elöl kellene járnia annak érdekében, hogy az Egyesült Államok megkaphassa a területet – írja az MTI.
Hozzátette, szerinte ha nem az USA kapja meg a szigetet, akkor Kína vagy Oroszország fogja megszerezni. Úgy látja, a NATO sokkal félelmetesebbé és hatékonyabbá válna, ha Grönland az Egyesült Államok kezébe kerülne.
Nagyot álmodtak Berlinben és Londonban: előbb szállnának partra Grönlandon, mint az amerikaiak
Németország egy NATO-missziót tervez Grönland védelmére, az „Arctic Sentry”-t. Berlin tervei szerint brit katonák is segíthetnének lebeszélni Trumpot a dán területek annektálásáról. Grönlandról sorsdöntő találkozó kezdődik hétfőn Washingtonban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Figyelem: ha gyanús hívást kap, ezt okvetlenül csekkolni kell, különben mindent bukhat
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Orbán Viktor bejelentést tett: ezzel üzen Brüsszelnek