Várhatóan a héten találkoznak Dánia és Grönland képviselői Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, hogy a sarkvidéki területről tárgyaljanak - számolt be az Euronews.

Úgy tudni, hogy a találkozóra szerdán kerítenek sort Washingtonban.

A  sorsdöntő találkozó előtt grönlandi miniszterelnöke ismét leszögezte: semmilyen körülmények között nem fogadják el, hogy Amerika valamilyen módon átvegye az irányítást a sziget felett. Jens-Frederik Nielsen egyúttal hangsúlyozta, hogy a dán nemzetközösség tagjaként ők a NATO tagjai is.

"A biztonságunk és a védelmünk a NATO-hoz tartozik. Ez egy alapvető és határozott irányvonal" - fogalmazott a közösségi médiában közzétett bejegyzésében.

Az északi-sarkvidéki terület vezetője azt reméli, hogy a NATO-val való szorosabb együttműködéssel eltántoríthatják Donald Trumpot a sziget elcsatolására vonatkozó terveitől. Ennek kapcsán jelezte is, kormánya azon fog dolgozni, hogy "a védelem fejlesztése Grönlandon és környékén a NATO-val szoros együttműködésben, szövetségeseinkkel, köztük az Egyesült Államokkal folytatott párbeszédben és Dániával együttműködve történjen". 

Mark Rutte NATO-főtitkár ennek kapcsán szintén arról beszélt, dolgoznak az Északi-sarkvidék biztonságának megerősítésén, tervezik egy új misszió elindítását is a térségben.  "A megbeszélések azonban még nagyon kezdetleges szakaszban vannak, és egyelőre nincsenek konkrét javaslatok az asztalon" - tette hozzá.

Donald Trump mindeközben tovább szította a feszültséget azzal, hogy kijelentette: az Egyesült Államok "így vagy úgy", de el fogja foglalni a területet. Azt mondta, az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okok miatt „tulajdonolnia” kell Grönlandot, hogy megakadályozza Oroszországot és Kínát a terület megszerzésében. Megfogalmazása szerint ezt vagy a könnyebb, vagy a nehezebb úton, de el fogják érni. Az amerikai elnök egy csípős megjegyzést is megengedett magának:  gúnyt űzött a sziget védelméből, mondván, hogy az csak "két kutyaszánból" áll, míg Oroszországnak és Kínának „mindenhol rombolói és tengeralattjárói vannak”.