Még májusban megírtuk, hogy bezárt a Hadtörténeti Múzeum, mert a Kapisztrán téri épületbe a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette Honvédelmi Minisztérium költözött be. A múzeum kiköltöztetése a Kapisztrán-téri épületből még 2022 nyarán kezdődött el, majd tavasszal be is zárták a kiállításokat. A HM egy korábbi közleményében még az szerepelt, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállítási anyagai Székesfehérváron, illetve a Bálnában kapnak helyet, illetve napvilágot láttak olyan sajtóértesülések is, miszerint a múzeum a Kerepesi úton találhat új otthonra.
Ezzel szemben a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette minisztérium e heti közleménye szerint a magyar katonák hősiességének és vitézségének, az ezeréves katonai örökség bemutatásának
a méltó helyszíne lesz a Honvéd Főparancsnokságnak a Nemzeti Hauszmann Programban felújított, a magyar vitézség csarnoka néven újjászülető épülete.
A Dísz tér és Szent György tér között elhelyezkedő neoreneszánsz stílusban épült palota tetőszerkezete még a II. világháborúban megsérült és annak ellenére, hogy sérülések nem voltak végzetesek 1949-ben rommá nyilvánították, majd 1962-re az első emelet magasságáig bontották vissza az épületet.
Az egykori főparancsnokság 2012-2014 között részletes felújításon esett át: a külső homlokzatot megtisztították, a reneszánsz stílusú díszítéseket rekonstruáltak és korhű főbejárattal látták el a leendő múzeumot.
A minisztérium közleménye kiemelte, hogy: „A felújítás alatt álló épület eredeti magasságában és pompájában születik újjá. Múzeumi célokra épül, a jövőben a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd, 2500 négyzetméternyi kiállítótérrel ad helyet a hadtörténeti kiállításoknak, egyúttal irodák is helyet kapnak területén.”
A tervek szerint a múzeum 2026-ig foglalhatja el végleges helyét, a jelenleg még félkész épületben.
(Gulyás Ábel)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót