A Fővárosi Bíróság rendkívüli moratóriumot rendelt el a Malévnál és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé − tájékoztatott csütörtökön a fejlesztési tárca. A jogszabályok szerint a vagyonfelügyelő kizárólag az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet, és hozzájárulása nélkül a Malév Zrt. a továbbiakban kifizetéseket nem teljesíthet.
A minisztérium szerint a rendkívüli moratórium alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtására indított végrehajtások szünetelnek, a biztosítékok jogszabály szerint nem érvényesíthetőek. A Malévval korábban kötött szerződéseket a partnerek nem bonthatják fel, azoktól nem állhatnak el. A légitársaság hatósági engedélyeinek hatálya automatikusan meghosszabbodik. Szakértők szerint ebben az esetben arról van szó, hogy a beszállítók kénytelenek továbbra is helytállni, miközben kétséges, hogy hozzájutnak-e a pénzükhöz. Felszámolást nem kezdeményezhetnek a céggel szemben. (A kormányzat stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a légitársaságot.) A kitétel például a cateringcégeket vagy az utazási társaságokat érintheti − vélik szakértők. Úgy tudjuk, az üzemanyagcsapot ellenőrző Budapest Airport Zrt.-nek a Malév már évek óta készpénzben fizet az illetékekért is, s ennek jelenleg is eleget tesz. A Malév gépei egyébként tegnap délután is menetrend szerint közlekedtek.
A Malévnak októberig 775 ezer foglalása van, és a cégvezetők, illetve a kormányzat szerint az utasok pénze biztonságban van. Berényi János, a Malév elnöke a napokban elmondta, többszörösen biztosítottak az utasok, vagyis visszakapják jegyük árát. A IATA-nál (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségnél), a biztosítótársaságoknál lévő Malév-letétekből állnák a jegyek visszatérítésének költségeit, de az nem derült ki, hogy ezeken a helyeken pontosan mekkora fedezet van, hány jegy árára lesz elegendő. Az eddigi foglalásszám jelentős a Malév évi hárommillió utasához képest, ezeknek a jegyeknek az ára pedig átlagosan 30 ezer forinttal számolva húszmilliárd forint körüli.
A fejlesztési tárca azt közölte, hogy a kormányzat költségvetési átcsoportosítással megteremtette a pénzügyi fedezetet ahhoz, hogy a légitársaság egy esetleges elkerülhetetlennek bizonyuló leállás napján és az azt követő három napban képes legyen gondoskodni utasai célba juttatásáról.