Üzenetet kaptak az elmúlt napokban azok a leendő szülők, akik korábban jelentkeztek valamelyik területi gyerekvédelmi szakszolgálat örökbefogadó tanfolyamára – tudta meg a hvg.hu. A lap információi szerint a levélben szereplő beszerzési tilalomra hivatkozva ideiglenesen az egész országban leállították az állami örökbefogadó tanfolyamokat. Vélhetően ennek az az oka, hogy elfogyott a rendelkezésre álló keret, de azt sem tudni, hogy a leállás mennyi ideig tart.
Az örökbefogadás feltételei nagyon szigorúak.
A leendő szülőknek nemcsak pszichológiai és orvosi vizsgálaton kell átesniük, hanem ellenőrzik jövedelmi helyzetüket, ezután lehet elvégezni a felkészítő tanfolyamot. Az Országgyűlés két éve úgy döntött, hogy eltörli ezt a kötelezettséget, azóta már csak „ajánlott”, de mindenkinek ingyenes lett az addig 60-80 ezer forintba kerülő képzés.
A kormány akkoriban több más változást is végrehajtott, hogy rövidülhessen a gyermekek örökbe fogadásához szükséges idő, ezek nagy részével a szakmai szervezetek is egyetértettek, bár ezek közé nem tartozott a tanfolyam eltörlése. Sok szakember arra is figyelmeztetett, hogy részvétel nélkül nem tudnak majd minden felmerülő helyzetet kezelni a szülők.
Hiába nem kötelező, sokan jelentkeznek.
A tanfolyamokat vagy a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok tartják, vagy civil szervezetek, utóbbiaknak az új szabályok szerint pályázniuk kellett a minisztériumnál nemcsak az ehhez szükséges engedélyre, hanem a pénzre is. Információ szerint a tanfolyamok szüneteltetéséről szóló üzenetet azok kapták meg, akik a területi szakszolgálatokhoz jelentkeztek, állami szerv lévén ugyanis ezek azok, amelyeket a Belügyminisztériumnál elrendelt képzési tilalom érint. A civilek pályázatait, ha némi csúszással is, de elbírálták és minden rendben zajlik.
Egy kisebb panellakás árába kerül a gyermek, mire felnő
A többség szerint 10-30 millió forintba kerül felnevelni egy gyermeket. Egy friss kutatás adatai szerint a megkérdezettek egytizede 50 millió forint feletti összeget költ a gyermekére, amíg ők elhagyják a mamahotelt. Bővebben >>>A Belügyminisztérium egyelőre nem nyilatkozott a helyzetről, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálatot (OGYSZ), pedig azt írta, az október hónaptól kezdődő örökbefogadásra felkészítő tanfolyamok megszervezése folyamatban van.
A várakozási időbe pedig ennyi halasztás talán még belefér.
Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évente körülbelül 2-3 ezer szülő várakozik és nagyjából kétezer örökbe adható gyerek van, az örökbe adások száma azonban éves szinten ezer körül alakul.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!