Azok a kereskedők, akik nem támasztják alá dokumentumokkal az árréscsökkentéssel érintett termékek beszerzési árát, eljárási bírságra számíthatnak – figyelmeztetett a Facebookra kedden feltöltött videóban Sára Botond, Budapest főispánja.
Mint kifejtette: nem elég a hasraütésszerű beszerzési áraknak a meghatározása.
Hozzátette, a kereskedők kérték és megkapták a módszertani útmutatót is, hogy hogyan kell a beszerzési árat kiszámítani.
Négy hete tartanak az ellenőrzések, és van olyan, aki már ez idő alatt sem nyújtotta be hiánypótlás és kérés ellenére sem az alátámasztó dokumentumokat.
Mint mondta, céljuk az, hogy a vásárlók a legalacsonyabb áron tudják megvásárolni az érintett termékeket. Ezért a kormányhivatal meggyőződik arról, hogy az alátámasztott beszerzési ár és az értékesítési ár között nincsen 10 százalékot meghaladó különbség.
Azok a kereskedők, akik határidőre vagy hosszú ideig nem nyújtják be az ellenőrzés lezárásához szükséges, beszerzési árat alátámasztó dokumentumokat, azok eljárási bírságra számíthatnak, aminek a mértéke 1 millió forint – figyelmeztetett a főispán.
Trump szerint undorító az európai élelmiszer
Az amerikai elnök erősen kritizálta az uniós élelmiszerbiztonsági előírásokat: a „piszkos” és az „undorító” jelzőket használta. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság megcáfolta az állításait, többek között az uniós járványkezelést hozták fel példának.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Menő lett nemet mondani, és ez komoly átalakulást hozott
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek