Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be a stockholmi Karolinska Intézetben.
Karikó Katalin magyar idő szerint 17 óra 30 perckor tart online sajtótájékoztatót, amit a Szegedi Tudományegyetem a Facebook oldalán közvetít.
Így telt Karikó Katalin reggele
A Szegedi Tudományegyetem kutatóját, miután felhívta Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság tagja és közölte vele a Nobel-díjjal kapcsolatos hírt, ezután a férje, Francia Béla egy friss kávéval lepte meg. A következő telefonhívás is Stockholmból érkezett. Adam Schmidt, a Nobel Média igazgatója készíthette el az első interjút a Nobel-díj elnyerésének híréről néhány perce értesült kutatóval.
A Nobel-díjas mRNS-kutató kitért életútja fordulataira. Szeretettel emlékezett meg szüleiről, akik meleg családi légkört teremtve nevelték, tanították meg a munka becsületére. Hangsúlyozta, hogy a Szegedi Tudományegyetemre tudatosan jelentkezett biológia szakra, részt vett az ottani tehetséggondozó programban.
Elmondta: az akkor átadott Szegedi Biológiai Központban már hallgatóként bekapcsolódhatott a kutatómunkába. Az életében adódó nehézségeken pedig a Selye János stresszkutató könyvében olvasottak segítették át – írják a SZTE weboldalán. Ezután Karikó Katalin a Budapesten élő nővérével is közölte a Nobel-díjjal kapcsolatos hírt.
Az elmúlt több mint két és fél évben száznál is több elismerést kapott Karikó Katalin. Kimondható, hogy gyakorlott a díjakról szóló hírek fogadásában. De a Nobel-díj nem hasonlítható semmi máshoz. Az első telefonhívások között szerepelt persze Drew Weissman, amerikai kutatótársa is, akinek szólt, hogy hamarosan megcsörren az ő telefonja is. A Karolinska Intézet értesíti: együtt elnyerték a 2023. évi élettudományi és orvosi Nobel-díjat.
Szeged és Philadelphia büszkesége
A Nobel-díjat váró rendezvényen hallgatták a stockholmi híreket Karikó Katalin alma materében, a Szegedi Tudományegyetemen is.
Karikó Katalin amerikai munkahelyén, a Pennsylvania Egyetemen – magyar idő szerint – 17 óra 30 perc körül kezdődik egy sajtótájékoztató.
Az University of Szeged a Facebook oldalán élőben közvetíti a philadelphiai egyetemen zajló eseményt.
Az amerikai egyetem által szervezett sajtóeseményen találkozik majd a két kutató, Karikó Katalin és Drew Weissman és válaszolnak az újságírók kérdéseire is.
Az első magyar Nobel-díjas nő - képek
Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. Képösszeállítás. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető