Már több mint egy hete tombol az extrém meleg időjárás Magyarországon, és a következő napokban sem fog véget érni. Ilyenkor értelemszerűen több szempontból is érdemes elővigyázatosnak lenni, különösen azoknak, akik gyógyszereket szednek.
A Dívány gyűjtése szerint a szívbetegségek kezelésére szolgáló bétablokkolók miatt a bőrünk vérállátása csökkenhet, emiatt pedig a hőérzetünk csökkentett lehet. A vérnyomáscsökkentő tabletták szélsőséges esetben akár kiszáradást is okozhatnak.
Szintén megzavarhatják a hőháztartást és így a test hűtő mechanizmusait bizonyos antidepresszánsok, továbbá csökkentik a folyadék- és nátriumszintet az olyan vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók, mint például az aszpirin.
Fontos figyelembe venni a lap szerint azt is, hogy az allergiások által használt autoinjektorok is meghibásodhatnak a hőségben, továbbá az inhalált gyógyszerek csomagolása akár fel is robbanhat, amennyiben nagy melegnek és közvetlen napsütésnek van kitéve.
A szakértői vélemény szerint a hőség és a gyógyszerek együttesen szédüléshez és eleséshez vezethetnek, ezt a veszélyt pedig tovább növelheti, ha alkoholos italt fogyasztunk.
A fentiekre tekintettel a lap szerint érdemes lehet a gyógyszerekre szorulóknak áttanulmányozni a mellékhatások listáját vagy egyeztetni róluk az orvosukkal és gyógyszerészükkel, valamint megfelelően tárolni a gyógyszereket utazáskor.
Most jön a neheze: kedden tetőzik a forróság
Napos, meleg idő várható jövő héten, néhol zivatarokkal.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan, ki lehet Elon Musk utódja Ukrajnában

Kiderült a drámai igazság a magyar iparról: innen hogy lehet talpra állni?

Újabb Tisza-lelőhely zárt be, krízisállapot lépett fel

OTP-sek, figyelem! Van egy új szám, amit most írjon fel!

Elutasították Elon Musk keresetét, halálra keresheti magát az OpenAI

Figyelem, az minden nagyobb társasházat érint

Riasztó adatok derültek ki a mentősök kiérkezési idejéről

Születésnapot ünnepel a lottó nőnapon, 4 milliárddal készül

Újított a NAV és ennek sokan fognak örülni
