A Telex információi szerint összefüggés van Somlai bankszámlájának zárolása, valamint az MNB-s ügyeket érintő vizsgálódások között. Somlati Bálint cégcsoportját, ezen belül is főként a Raw Development Kft.-t nagyrészt a Magyar Nemzeti Bank futtatta fel, valamint a jegybankhoz közeli cégek és alapítványok, mivel ebből a körből érkeztek azok az üzletek, amelyek a cégcsoportot komoly szereplővé tették.
Az Állami Számvevőszék jelentése szerint 2019 és 2023 között összesen 204 milliárd forint tőkeemeléssel adott forrást a jegybank az MNB-Ingatlan Kft.-nek ingatlanok megvételére és fejlesztésére, valamint a székház-rekonstrukcióra. Ez annyit jelentett a Telex szerint a gyakorlatban, hogy ezek a beruházások nem jelentben meg az MNB mérlegeiben, pénzügyi terveiben, nyilvántartásaiban és beszámolóiban, mivel az építést a projekttársaság vagy leánycég vezette.
Kapcsolódó
Vagyis a jegybank adta a tőkét, de az MNB mérlegébe már csak maga a kész ingatlan került át, a beruházás költségei nem.
Az ÁSZ jelentése alapján a kiválasztási eljárások után a különféle MNB-s cégek által megvalósított beruházásoknál a beruházási célú kiadások döntő részét azonos érdekeltségi körhöz tartozó gazdasági társaságok kapták meg, mint a Somlai Invest Zrt., a Raw Development Kft., illetve a Raw Facility Kft.
A lap szerint ez a döntő rész az egyes ingatlanok vételára nélkül számított beruházási érték 86,1 százalékát jelentette.
Végleg törölt Matolcsy-örökség, csúcsosztalék - ettől rettegtek Orbánék
A magyar gazdaságot érintő árrésstop körüli vita, a Richter rekord osztaléka, a technológiai részvények hullámzása, egy német gyártó újabb csődje, a jegybanki örökség átalakítása, az ingatlanpiaci lehetőségek, egy közelgő nagyszabású sztrájk és a forint árfolyamának alakulása uralták az Economx.hu elmúlt hetének legolvasottabb cikkeit. Toplistás sztorik.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért