Magyarországon 2024. március 1. és április 2. között lakásbiztosítási kampány kezdődik, melynek célja a szerződésváltás ösztönzése és az ágazati verseny fokozása.

A lakásbiztosítási piac

A kampány kiindulópontját a jelenlegi mintegy 3,5 millió lakásbiztosítás és az ország közel 4 millió lakóingatlanjának száma adja, ami összesen 170 milliárd forint árbevételt generál a biztosítóknak. A 2006 és 2012 közötti kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampányhoz hasonlóan, amikor is egységesen évvégén volt a biztosítások évfordulója, várhatóan a lakásbiztosításokban is emelkedni fog a váltási hajlandóság. Az akkori kampány lefelezte az érintett biztosítási díjakat, amelyek azóta ugyan megnégyszereződtek, de a mai napig néhány százalékon tartják a biztosítók marzsát.

A prognózisom szerint az idei évben várhatóan 400 ezer, jövőre pedig 6-800 ezer lakásbiztosítási szerződésváltás következhet be csak a márciusi hónapban, amelyek fele várhatóan szolgáltatóváltás lesz. Korábban ekkora mozgás egész évben nem volt a piacon.

Mikor lehet váltani?

A kampány részeként a biztosítóknak 2024 elején értesíteniük kell ügyfeleiket a rendkívüli felmondási lehetőségről. A 30 napos felmondás elindítására március 1. és április 2. között van lehetőség, az új szerződések pedig harminc nap után lépnek életbe majd. A felmondás akkor lesz érvényes, ha az esetleges díjhátralékokat az ügyfelek rendezik ebben a 30 napban. A lakásbiztosítások díjfizetési hajlandósága egyébként kiemelkedő, a biztosítók beszámolója alapján 100-ból mindössze 5 ügyfél rendelkezik hátralékkal, így a 30 napos fizetési türelmen nem múlhat a kampány sikere.

Indul az árverseny

A kampány sikerességét számos tényező befolyásolhatja. Az egyik alapvető mutató a biztosítási díjak alakulása. A jelenlegi átlagos éves díj 58 ezer forint a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikái alapján, azonban az árverseny hatására várhatóan ez csökkenni fog. A netrisk.hu oldalán megkötött biztosítások átlagos díja már most 36 ezer forint körül alakul, és az árak várhatóan tovább csökkennek a kampány hatására akár 6-10%-kal. Ez összességében jelentős megtakarítás lehet, hiszen idén a biztosítók 2023-as infláció 18 százalékos mértékével növelhették volna a biztosítók a biztosítási díjukat.

Ezzel szemben most a kampánnyal akár csökkenhetnek is díjak, amelyek az inflációs indexálás elmaradásával akár 20 ezer forintos éves megtakarítást is elérhetővé tesz azoknak, akik nem mulasztják el újra kalkulálni a biztosításukat.

Ez a megtakarítás akár nagyobb mértékű is lehet egyes esetekben. Azt tapasztaljuk, hogy azon ügyfelek, aki lakásbiztosításukat felülvizsgálták az előző negyedévben, az esetek 80%-ban 30 ezer forintnál is nagyobb díjeltérést tapasztaltak a legalacsonyabb és a legdrágább ajánlat között. Az így elért megtakarítás visszaforgatása a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó releváns kiegészítő szolgáltatásokra (például egészségbiztosítás, asszisztencia, szervíz) jelentős átalakulást hozhat a piacon.

Várható szolgáltatásbővülés

A kampány sikeréhez hozzátartozik a szolgáltatások minőségének emelése is. Sok ügyfél hosszú ideje, akár 6-10 éve nem vizsgálta felül lakásbiztosítását, így a kampány erre is jó alkalmat adhat. Erre szükség is van, hiszen például csak a kormány az otthonfelújítási program keretében 2021 és 2022 között több mint 250 ezer család otthonának felújítását támogatta összesen több mint 523 milliárd forinttal. Emellett is jelentős korszerűsítéseket hajtottak végre a lakásokon akár önerőből, akár a 2018 és 2022 között, a jelenleginél jóval alacsonyabb kamattal elérhető jelzáloghitelekből, személyi kölcsönökből, vagy babaváró hitelekből.

Az így megvalósított beruházások jelentős értéknöveléssel bírhattak, különösképpen a gépészeti (pl.: napelem, napkollektor, fűtés, légkondiciónáló) és szerkezeti jellegűek (pl.: nyílászárók cseréje, szigetelés), vagy a belső terek átépítése, felújítása. Ezek a felújítások indokolttá teszik az új elemek biztosítását, illetve a biztosítási összegek megemelését. Szintén megjelent számos új fedezet is, ami kényelmesebbé és tervezhetőbbé teszik a mindennapjainkat, ilyenek például a kiterjesztett garanciabiztosítás, az asszisztencia, de kiegészíthetjük lakásbiztosításunkat egészségbiztosítási, vagy akár a kötelező éves gépészeti karbantartási munkálatokkal is, amivel pénzt és időt tudunk megtakarítani.

Az alulbiztosítottság veszélye

A biztosítási szerződések megkötésekor mindannyiunk számára lényeges, hogy a kártérítés, amit egy esetleges káresemény esetén kapunk, valóban fedezze a felmerülő költségeinket. Alulbiztosításról akkor beszélünk, ha lakóhelyünk vagy értékeink újjáépítésének költségei meghaladják a szerződésben rögzített biztosítási összegeket (például egy 100 négyzetméteres ház újjáépítési értékét 30 millióban határozzuk meg, miközben ma ez már inkább 60 millió forint, vagy az üvegtörés fedezetét 100 ezer forint alatt határozzuk meg, miközben egy többrétegű hőszigetelt üveg pótlása átlagosan 2-300 ezer forint között alakul.)

A biztosítási összegek szinten tartását a biztosítók évente kezdeményezik, ezt nevezzük indexálásnak. Ezt ne utasítsuk el, mert ekkor automatikusan alulbiztosítottá válik az ingatlanunk!

Az elmúlt években és a jelenleg tapasztalható építőanyagár- és munkaerő költség-elkedéseket azonban a biztosítók által javasolt értékkövetés sem feltétlenül tudja ellensúlyozni,

ezért mi magunk is kezdeményezhetünk díjemelést, ami általában éves szinten néhány ezer forintos drágulást eredményez biztosítási díjunkban. A biztosító nem tudhatja, hogy teljes körű felújítás történt prémium anyagokkal, télikertet aalakítottunk ki, napelemet helyeztünk a házra stb. Ugyancsak érdemes magasabb biztosítási összegekre szerződnünk, ha a biztosított vagyontárgyak értéke számottevően növekszik - 10-15 éve, az akkor kötött biztosítások még nem számoltak esetenként milliós értékű házimozi rendszerekkel, félmilliós mobiltelefonokkal, tabletekkel, egy-egy okoshűtő árával. Ha kártérítésként tárgyanként 100 ezer forintos limit van a szerződésben, alaposan ráfizethetünk. Természetesen ez az áremelkedés jelentős mértékben csökkenthető, ha évente felülvizsgáljuk és összehasonlítjuk az elérhető biztosítási ajánlatokat.

A biztosítási szerződés megkötésekor a fentiek miatt fontos, hogy a lehető legpontosabban adjuk meg az adatokat, különös tekintettel az alapterületre és a biztosítási összegre. Érdemes alkusz segítségét igénybe venni a szerződés megkötéséhez, aki segít a biztosítási összegek meghatározásában, ami történhet személyes tanácsadással, vagy a több millió adaton alapuló online összehasonlító oldalakon keresztül is.

A túlbiztosítottság elkerülése

Érdekes, de miközben a régi, az ingatlan és az ingóságok értéknövekedését nem vagy nem megfelelő összegben figyelembevevő biztosítások miatt a szektor egyik legnagyobb kihívása az alulbiztosítottság, a kampányban fontos lesz a másik oldal, a túlbiztosítás elkerülése is. Az ügyfeleknek tisztában kell lenniük az újjáépítési érték és a forgalmi érték közötti különbséggel. Az újjáépítési érték, ami a biztosítási összeg alapját képezi nem köthető a lakás vagy ház forgalmi értékéhez, ahhoz az árhoz, amiért a lakásunkat vettük, vagy épp eladni szeretnénk. A tégla, a nyílászárók és egyéb építési elemek nagyságrendileg ugyanannyiba kerülnek a fővárosban, mint a Balaton környékén, vagy épp egy vidéki kisvárosban. Lakásbiztosítási káreseményen nem lehet gazdagodni, vagyis a Biztosító mindig csak a kár összegéig térít, ez akkor is igaz, ha valakinek két biztosítása is van, vagyis teljesen feleslegesen fizetjük a magasabb díjat.

A kampány veszélyei

A biztosítói szakma leginkább a biztosítási díjak drasztikus csökkenésétől tart, egészen pontosan attól, hogy megismétlődnek a kgfb-kampányban tapasztaltak, amikor is a díjak egyik évről a másikra elfeleződtek. Ugyan a díjak mérséklődésére én is számítok, de tekintettel arra, hogy az átlagos díjak már most is jelentős mértékben elmaradnak a szomszédos országok díjaitól, így ennek kisebb valószínűsége van. Ugyanakkor az árverseny szempontjából izgalmas tény, hogy míg a gépjármű felelősségbiztosítási díjakat a biztosítók 60 nappal előre hirdetik meg, addig a lakásbiztosítások díjaira nincs ilyen korlátozás, azokat dinamikusan változtathatják a biztosítók, tehát lesz lehetőségük bármely irányba módosítani a díjukat, ha az első napokban azt tapasztalják, hogy nem az általuk várt pozíciót vették fel.

Fontos azt is látni, hogy a komoly mértékű díjcsökkenés az ügyfélnek sem érdeke, hiszen az a szolgáltatás minőségének romlásához is vezethet.

A minőségre pedig szükség van, ugyanis évente 7-900 ezer kárbejelentést kezel a szektor, de ezeknek az eloszlása nem egyenletes. A nyári viharkárok jelentős koncentrációt mutatnak, így az a biztosító, aki a kampány alatt túl gyorsan nő, jelentős kihívásnak néz elébe. Ugyanakkor a kampány időzítése ebből a szempontból is ideális, ugyanis kárbejelentés szempontjából a legterheltebb hónapokra így várhatóan lesz ideje a hirtelen sokat növekedő biztosítóknak felkészíteni saját kárrendezési részlegüket.

Szintén kevés szó esik a tőkemegfelelés kérdéséről. Ismert, hogy 2008-ban a MÁV-ÁBE ment csődbe azáltal, hogy rövid idő alatt túl nagy portfoliót épített túl alacsony díj mellett és nem volt mögötte megfelelő tőkefedezet. Azóta a Felügyelet ezt jóval szigorúbban ellenőrzi, illetve ezt a kockázatot a biztosítók viszontbiztosítók bevonásával is porlasztják.

Kik lehetnek a kampány nyertesei és vesztesei?

A kampány legnagyobb nyertesei a biztosításukat újrakalkuláló ügyfelek lesznek. Ők várhatóan egy bővebb szolgáltatási csomagra fognak tudni váltani, akár alacsonyabb áron.

Jelentős kockázattal néz szembe a négy nagy biztosító, aki nagyjából 140 milliárd forintos bevételt realizálnak a lakásbiztosítási portfóliójukból. Őket leginkább a piacon jelen lévő másik 9 biztosító által a piacszerzés reményében előidézhető árverseny veszélyezteti.

Vesztesei lehetnek a hagyományos közvetítők, különösen a bankok és azon biztosítási ügynökök, akik korábban jutalékvezérelt értékesítést folytattak és a legnagyobb portfóliót kezelik ma. Őket a már életbelépett, 20 százalékos szinten meghúzott jutalékmaximum eleve érzékenyen érinthette és az alacsony bevétel a jövőben nem is feltétlenül fogja fedezni az értékesítésük költségeit.

Velük szemben az online szakértői összehasonlító odalak, biztosítási alkuszok, valószínűleg a kampány nyertesei lesznek, különösen akkor, ha képesek lesznek az értékesítési folyamatokat a kampányra jelentős mértékben leegyszerűsíteni.

Összességében a lakásbiztosítási kampány Magyarországon jelentős változásokat hozhat az ágazatban. A váltási trendek, az árverseny, a szolgáltatásbővülés és a digitális közvetítők szerepe mind meghatározó tényezők lesznek a kampány sikerességében. Az ügyfeleknek érdemes körültekintően megfontolniuk a szerződésváltást, figyelembe véve az új szolgáltatásokat, az árakat és a biztosítók reputációját.

(A szerző a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója)