A vevők 40 százaléka eltűnt az ingatlanpiacról az elmúlt évben – mondja Balogh László az economx új, Ingatlanban Otthon című műsorában. Az ingatlan.com gazdasági szakértője szerint bizakodásra adhat okot az, hogy a csökkenő kamatok mellett már idén realizálódhatnak azok a vásárlások, amiket tavaly elhalasztottak. Mlinárik Márton ingatlanspecialista arról beszélt, hogy az új lakások árai a külső kerületekben is elérhetik az 1,3-1,5 milliós négyzetméterenkénti árat.
Szerző(k): Gáll CsongorSemmilyen előnye nem származik hazánknak abból a kormányzati stratégiából, aminek a végeredménye, hogy kizárólag az autóipar sikerességére alapozzák a gazdaság működését - jelentette ki Győrffy Dóra közgazdász az Economx podcastjában. A szakember szerint az a legnagyobb probléma a beruházással, hogy ésszerűtlen, hiszen a gyártáshoz szükséges egyetlen feltétel sem adott hazánkban.
Szerző(k): Magyar MártonA bizalom hiány jelenleg a legnagyobb szakadék az orvos társadalom és a kormány között. Erről beszélt a Magyar Orvosi Kamara új elnöke az Economx podcastjában. Álmos Péter szerint, ha 2010-ben megkezdik az egészségügyi rendszer átalakítását, akkor mára kézzel fogható eredménye lenne.
Szerző(k): Gáll CsongorEgyre kevesebben választják a háziorvosi hivatást, mivel a pálya nem kecsegtet társadalmi megbecsüléssel, és szakmai előrelépési lehetőséggel sem, derült ki az Economx podcastjában nyilatkozó háziorvos beszámolójából. Perjés Ábel szerint ugyanakkor az egészségügyi rendszernek hatalmas szüksége lenne egy jól működő alapellátásra, mivel a betegeknek leginkább a háziorvosokkal van személyes és bizalmas kapcsolata.
Szerző(k): Gáll CsongorA napelemes pályázatok bonyolultsága és az elszámolás elhúzódása miatt az utolsók között vagyunk a kontinensen a megújulóenergia-termelésben – világított rá a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke az Economx podcastjában. Kiss Ernő szerint ráadásul a kivitelező cégek egy jelentős része kiszorult az újabb pályázatokból, de voltak, akik csődbe is mentek az elmúlt években, mert egyszerűen nem fizették ki őket időben.
Szerző(k): Gáll CsongorNem várt öröm, hogy még 2023 végén megérkezett az uniós források első részlete, hiszen így sokkal jobb pozícióból várhatta januárban a globális pénzpiac elindulását a magyar gazdaság, mondta Petschnig Mária Zita az economx.hu podcastjában. A közgazdász szerint árnyalja a képet, hogy a most megérkezett forrást már a tavalyi évben elköltötték.
Szerző(k): Gáll CsongorA hazai közbeszerzés-kutatások eredménye alapján fejlődött a kultúra, ugyanakkor az elmúlt évtizedekben a kisebb közbeszerzések esetében is emelkedett a korrupció - erről beszélt az Economx podcastjában Tátrai Tünde, a Corvinus Egyetem professzora, aki a közelmúltban lett a legmeghatározóbb közbeszerzési szakértők egyike.
Szerző(k): Gáll CsongorHa nem történik csoda, akkor az emberiség élete felismerhetetlenségig megváltozik, mire egy ma született gyerek eléri a 30 éves kort – figyelmeztetett a éghajlatváltozási kormányközi testület legfrissebb jelentésére Stumpf-Biró Balázs összeomláskutató. A szakember ugyanakkor arra is figyelmeztetett: ez csak a társadalmat fenyegető egyik reális veszély, ugyanakkor a polikrízis miatt más kockázatokat is figyelembe kell venni. Véleménye szerint kimondható, hogy évről-évre rendszer szinten fogunk rosszabbul élni társadalmi, gazdasági és természeti szempontból.
Szerző(k): Gáll CsongorA mezőgazdaság kiemelkedő hozama nélkül a magyar gazdaság teljesítményének csökkenése drámai lett volna 2023-ban – mondta el a Economx.hu podcastjában Virovácz Péter, az ING vezető elemzője. A szakember úgy fogalmazott: a legjobb smink Oscar-díjára is esélyes az agrárium, hiszen elfedte a magyar gazdaság látványos problémáit.
Szerző(k): Gáll Csongor