Szinte senki sem hisz már abban, hogy komoly megrázkódtatások elé nézne a következő hónapokban a részvénypiac, erre utal a részvények áresésére játszó pozíciók számának drasztikus csökkenése - írja a Financial Times. A Markit adatai szerint az európai részvények esetében az áresésre játszó short pozíciók állománya 144 milliárd dollárra esett, ez a legalacsonyabb érték azóta, hogy a cég 2006-ban elkezdte figyelni a szereplők pozicionáltságát. Az Egyesült Államokban is hasonló a helyzet, a short pozíciók miatt kölcsönadott részvények aránya az amerikai piacon 2,4 százalékosra csökkent, ami szintén közel áll a mindenkori minimum értékhez.

A lap szerint az adatok azt tükrözik, hogy a hedge fund menedzserek szerint erős időszak állhat a részvények előtt, miután a Fed a múlt hónapban eldöntötte, egyelőre nem kezdi meg a visszavonulást kvantitatív lazítási programjából, s a vállalati eredményekkel kapcsolatos várakozások is kedvezően alakulnak.

A shortolásra kölcsönvett részvények állományának alakulása a Lehman-csőd előtti időszakban totálisan más dinamikát mutatott, mint jelenleg - mondta Alex Brog, a Markit igazgatója. Egyrészt akkor jóval több hedge fund működött, a jelenleginél nagyobb tőkeáttétellel. A tőkeáttételek azóta jelentősen csökkentek a szabályozói környezete szigorodása miatt. Másrészt az elmúlt években sokan megégették magukat a bikapiacon a shortolással, ezt ugyanis nem támogatta a makrogazdasági környezet alakulása - tette hozzá.

Az MSCI All World Index idén eddig 19 százalékkal emelkedett, ez azt jelzi, hogy az egész világon az emelkedés jellemzi a részvénypiacokat, s az amerikai tőzsde is erős volt, kilenc hónap alatt 18 százalékkal nőtt az S&P 500-as index értéke.

Az átlagos amerikai részvény szeptember végén már az ötödik negyedévet zárja árfolyam emelkedéssel, ilyenre nem volt példa az elmúlt évtizedben - emelte ki Paul Hickey, a Bespoke Investments társalapítója. A befektetők már olyan sokszor megégették magukat a shortokkal, hogy nem nagyon mernek már ezzel próbálkozni - folytatta.

Az amerikai aktív alapkezelők szövetsége, az NAAIM felmérése szerint ugyanakkor a hagyományos befektetési alapok részéről már nem mutatható ki ennyire szélsőséges pozicionáltság a részvénypiaccal kapcsolatban. A vizsgált portfóliók átlagos vételi kitettsége az S&P 500-as index irányában jelenleg 80 százalékon található. Ez magas érték ugyan, s inkább piaci tetőpontok közelében kialakult helyzetet tükröz, azonban mégsem annyira szélsőségesen optimista helyzetet tükröz, mint az év elején kialakult szituáció, akkor ugyanis 100 százalékot meghaladta a nettó longok aránya.

S&P 500 és pozicionáltság
Kép: Napi Gazdaság

Ugyanakkor a hangulat javulása egyértelműen látszik ezen a felmérésen is, hiszen augusztus végén, amikor a kvantitatív lazítás végétől való félelem miatt korrekció zajlott az amerikai részvénypiacon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!