A kereskedés indulásakor jól rajtolt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, délelőtt 10 óra előtt pár percre a reggeli nyereségeket már el is vesztette és 0,3 százalékos esésben volt - ez 18 020 pontos szintet jelent.
A blue chipek felemás képet festettek. A Mol és a Magyar Telekom emelkedett, míg az OTP és a Richter esett. A Mol 0,2 százalékos drágulás után 11 775, míg a Magyar Telekom 0,5 százalékos erősödés után 374 forinton járt. Ezzel szemeben az OTP 0,8 százalékkal, a Richter 1 százalékkal esett, előbbi 4272, utóbbi 3905 forintos részvényárfolyamon forgott.
Reggeli hír, hogy a Richter Gedeon Nyrt. és az Evestra Inc. együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében a Richter 5 millió dollár összegű átváltható kölcsönt nyújt a nőgyógyászati készítmények fejlesztésével foglalkozó, texasi székhelyű Evestrának.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Sokkoló számok: így tépte szét a háború és az infláció Európát

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?

Ráckevén azonnali ivóvízfogyasztási tilalmat rendeltek el
