A devizapiacon is kezdi éreztetni hatását az, hogy az elemzők egyre biztosabban érzik az amerikai kamatemelések végét és a kamatcsökkentések jövő év közepére várt megindulását. Egy hónappal ezelőtt ugyanis még azt gondolta a szakértők nagy része, hiába indult meg egy kisebb erősödés ezen devizák árfolyamában a dollárral szemben, a trendnek nem lesz megfelelő ereje ahhoz, hogy a feltörekvő országok fizetőeszközei le is dolgozzák idei veszteségeiket.

A Reuters friss felmérésének eredményei alapján azonban a devizapiaci stratégiák többsége szerint ez mégis sikerülhet, sőt egy csomó deviza jövőre tovább erősödhet a dollárral szemben.

Az amerikai infláció csökkenéséről napvilágot látó friss adatok, illetve a Fed közelgő enyhítésre tett utalásai nyomán a feltörekvő piaci devizákat nyomon követő index 2,6 százalékot erősödött novemberben. A stratégiák nagy része szerint ez a mozgás jövőre is folytatódni fog, igaz nem túl durván, hanem inkább fokozatosan. Ennek oka az a kockázat, amit az amerikai kamatok vártnál további magas szinteken ragadása jelenthet.

Rövid távon úgy gondoljuk, hogy a feltörekvő piaci sztori vegyes, mivel nem zárhatjuk ki annak kockázatát, hogy az amerikai kamatlábak az év végére egy kicsit feljebb mozdulnak. Hat hónapos távlatban azonban a rövid lejáratú amerikai hozamoknak lényegesen alacsonyabbnak kell lenniük, ami egyértelmű dollárgyengülést generál

– mondta Chris Turner, az ING devizastratégiáért felelős vezetője.

Jövőre a legtöbb magas kamatlábak mellett üzemelő feltörekvő gazdaságban valószínűleg szintén csökkenni fognak a kamatok. Ez azonban nem lesz olyan mértékű, hogy az úgynevezett carry trade ügyletek ne lennének továbbra is vonzóak. Ezek lényege, hogy az alacsony kamatozású devizában felvett hiteleket magasabb kamatozású devizában helyezik ki, és az ügylet zárásakor a befektető haszna lehet a kamatok közötti különbözet.

A felmérés szerint egyébként a piac többsége arra számít, jövőre nemcsak a feltörekvő, de a fejlett országok devizáival szemben az év első felében enyhén, a második felében pedig masszívan gyengülhet majd a dollár.

A forintra vonatkozó előrejelzéseket nem tették közzé azonban a fenti két fejlemény mindegyike jót tehet a magyar deviza árfolyamának.

Az elmúlt másfél évben ugyanis az volt megfigyelhető, amint arról korábban itt írtunk, hogy a forint pályája elsősorban nem a többi feltörekvő piaci devizával mozgott együtt az Ukrajnát ért orosz agresszió kezdete óta. Inkább úgy tűnt, hogy az európai gazdaságot ért negatív sokkok erősödnek fel árfolyamában, azaz akkor gyengül a dollárral és az euróval szemben is, amikor az euró is gyengül a dollárral szemben. Erről bővebben itt olvashat.

Most azonban a feltörekvő piaci devizáktól és az eurótól is jó szereplést vár a piac így mindkét tényező a forint erősödés irányába hathat. A Magyarországgal is foglalkozó bankok előrejelzései egyelőre nem tükröznek kitörő optimizmus a várható forintárfolyammal kapcsolatban.

  • Az osztrák Erste bank előrejelzésében a következő negyedévekre 385 forintos euró árfolyam szerepel, szemben a jelenlegi 381-382 forint körüli értékkel.
  • A Raiffeisennél is hasonló értékek vannak, ők 380 forintos eurót várnak 2024 végére.
  • Ennél optimistábbak az ING elemzői akik szép lassú folyamatos forinterősödéssel számolnak. Idén év végére meglátásuk szerint 375, még jövő év végére 370 forintig süllyedhet az euró kurzusa.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!