A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 751,48 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 102 284,12 ponton zárt csütörtökön. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta:
átlagos forgalomban, pozitív befektetői hangulatban az európai tőzsdékkel együtt emelkedett a BUX-index, így nagyrészt ledolgozta szerdai veszteségét.
A vezető részvények közül az OTP és a Richter teljesített legjobban a szerdai csökkenés után, a kisebb kapitalizációjú papíroknál pedig a 4iG folytatta menetelését, a részvény jegyzése 7 százalékkal 2610 forintra ugrott.
A Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal 2908 forintra, az OTP-részvények ára 250 forinttal, 0,85 százalékkal 29 600 forintra, a Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,09 százalékkal 10 160 forintra emelkedett. A Magyar Telekom árfolyama ugyanakkor 2 forinttal, 0,11 százalékkal 1868 forintra csökkent.
EKB: a kamatok maradtak, a prognózis változott
Döntött a kamatokról az Európai Központi Bank, a meglepetés elmaradt, a közlemény azonban bőven tartogatott érdekességeket. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő