A Journal of Hospitality Marketing & Management júniusi felméréséből az derül ki, hogy a vásárlók akár le is mondanak egy-egy termék megvásárlásáról, ha a mesterséges intelligencia megjelenik benne.
Ráadásul mindez attól is független, hogy milyen műszaki cikkről vagy szolgáltatásról van szó, így akár a mezei turmixgépet is hanyagolják, ha a dobozán ott virít a „Powered by AI” szlogen – írja a Privátbankár.
Kapcsolódó
A vizsgálat során alacsony és magas kockázatúra osztották az MI szerepét azokban a termékekben, amelyeket a vásárlók elé tolták. Az előbbi csoportba tartozott például a háztartási gép, míg az utóbbiba az autók önvezetés biztosító alkalmazások, vagy az MI-alapú egészségügyi diagnózisok felállítása.
A potenciális vásárlástól eltekintők száma arányos volt a mesterséges intelligencia adta kockázat növekedésével.
A kutatás arra is kitért, hogy az MI-nek alapvetően két tulajdonságában nem bíznak meg a vásárlók. Az egyik az adatgyűjtés, míg a másik a rendszer kognitív képességei.
Az utóbbi idők legjelentősebb jogszabályát élesítette Brüsszel
Az EU hamar felvette a kesztyűt a mesterséges intelligencia trendjével szemben, az augusztustól hatályba lépett EU AI Act még a GDPR-nál is fontosabb jogszabály lehet a cégek számára.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan, ki lehet Elon Musk utódja Ukrajnában

Kiderült a drámai igazság a magyar iparról: innen hogy lehet talpra állni?

Újabb Tisza-lelőhely zárt be, krízisállapot lépett fel

Születésnapot ünnepel a lottó nőnapon, 4 milliárddal készül

Elutasították Elon Musk keresetét, halálra keresheti magát az OpenAI

Riasztó adatok derültek ki a mentősök kiérkezési idejéről

OTP-sek, figyelem! Van egy új szám, amit most írjon fel!

Figyelem, az minden nagyobb társasházat érint

Aki a Trump-adminisztrációban akar dolgozni, felkötheti a gatyáját
