A Demján Sándor Tőkeprogram 2025. márciusi indulását követően jelentős érdeklődést váltott ki a hazai vállalkozói szektorban. A program iránt már több mint 1 800 kis- és középvállalkozás mutatott érdeklődést, amelyek közül 1 100 vállalkozás regisztrált. A szakmai és pénzügyi feltételeknek eddig 287 vállalkozás felelt meg, és jelenleg 200 projekt elbírálása van folyamatban.
A támogatási döntések nyomán ez idáig 1 milliárd forintnyi tőkejuttatásról született döntés, ami jól jelzi a program gyakorlati jelentőségét és a valós piaci igényt.
A Demján Sándor Program keretén belül Magyarország kormánya 1410 milliárd forint keretösszeggel lehetőséget teremt a vállalkozások számára technológiafejlesztésre, eszközbeszerzésre, valamint online jelenlétük megerősítésére. A program átfogó célja, hogy különböző eszközökkel – vissza nem térítendő támogatással, tőkejuttatással, támogatott hitelekkel– segítse a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősödését és fejlődését.
A program egyik eleme a Demján Sándor Tőkeprogram (DST), amely
kedvezményes feltételekkel biztosít tőkefinanszírozást azon kis- és középvállalkozások számára, amelyek növekedési szándékuk révén szeretnének fejlődni és hatékonyabban működni.
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a program megalkotója a lebonyolításhoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát (MKIK) kérte fel stratégiai partnernek. Az MKIK feladata, hogy a vállalkozások számára világossá tegye a tőkeprogram céljait, feltételeit, és aktívan segítse a cégek jelentkezését, felkészítését. Kiemelt szerep jut a területi kamaráknak is, amelyek részt vesznek a pályázatok értékelésében, és a sikeres elbírálást követően is támogatást nyújtanak a vállalkozások számára.
A program operatív végrehajtására az MKIK az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-t jelölte ki, amely a portfóliók menedzseléséért, a befektetési döntések meghozataláért és a tulajdonosi jogok képviseletéért felelős.
Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a tőkeprogram, és
a tőkebefektetéssel történő előrelépés nem csak a KKV-k feltőkésítéséhez és méretugráshoz lehet segítség, hanem kifejezetten hasznos lehet a nem organikus bővülést tervező cégeknek, vagyis azoknak, akik gyors előremenetelt vagy új piacra lépést terveznek.
Balog Ádám, az MKIK alelnöke eddig 15 vidéki városban tájékoztatta közvetlenül a helyi vállalkozásokat a programról. Többek között Miskolcon, Szegeden, Kaposváron, Egerben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Debrecenben, Győrben, Veszprémben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Szombathelyen, Törökbálinton, Pécsett, Salgótarjánban, valamint Budapesten tartott szakmai fórumokat a helyi iparkamarák szervezésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Megválik 20 ezer dolgozójától az egyik legnagyobb autóipari óriás

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Mínusz hét év: komoly egészségválságban a magyarok

Központi banki leállás történt: nem érkeztek meg a nyugdíjak?
