A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Huang Kunming, a Kínai Kommunista Párt központi tájékoztatási osztályának vezetője arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek együttes erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a kibertér az emberiség közös fejlődését, biztonságát és érdekeit szolgálhassa.
Huang a kelet-kínai Csöcsiang tartományban található Vucsenben megrendezett, 6. Internet Világkonferencia megnyitóján elmondott beszédében arról beszélt, hogy Kína a jövőben is vezető szerepet fog betölteni a kibertér fejlesztésében, és fáradságot nem kímélve dolgozik majd azért, hogy hozzájárulhasson a kibertér nyitottságához és biztonságához, valamint nemzetközi irányításához. A vezető kiemelte: az internet a jövőben elsődleges forrás szerepét tölti majd be a világszerte élő emberek jólétének előmozdításában. Kína számára pedig fontos cél marad a digitális gazdaság és az új technológiák előtérbe helyezése.
Kapcsolódó
A konferenciát csaknem 1500, a világ több mint 80 országából és térségéből érkező vendég részvételével rendezték meg.
A nemzetközi közösség rendszeresen bírálja Kínát amiatt, hogy a pekingi vezetés által veszélyesnek minősített tartalmakhoz - köztük a Google, a Facebook, a YouTube, a Twitter, vagy a Wikipedia oldalaihoz - nem lehet hozzáférni a kínai interneten.
Kínának az internet jövőjében játszott szerepét ráadásul az Egyesült Államokkal több mint egy éve húzódó kereskedelmi háború is nagy mértékben befolyásolja, Washington ugyanis májusban tiltólistára helyezte a Huawei kínai telekommunikációs óriást, és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárta a céget az ötödik generációs (5G) hálózat kiépítéséből. Az Egyesült Államok vádját, miszerint a Huawei által biztosított berendezéseket a kínai állam kémkedésre használhatná fel, a Huawei elutasította.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Bilincsben a klímaaktivista: letartóztatták Greta Thunberget
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa