Egyelőre még mindig költséges a mesterséges, laboratóriumi húsgyártás, de évről-évre olcsóbb lesz a gyártási folyamat. A klímaváltozás és a fenntartható gazdálkodás előtérbe kerülésével egyre jobban látszik, hogy a laborhúsoknak komoly szerepe lehet a jövő élelmiszerpiacán.
Az egyik legígéretesebb, állatok leölése nélkül húst gyártó cég, a Future Meat Technologies, az első olyan iparági szereplő, amely innovatív technológiát fejleszt a növesztett hús előállítására, bejelentette, hogy 347 millió dollárt gyűjtött be egy B-sorozatú finanszírozási körben. Ez a termesztett húsiparban valaha történt legnagyobb befektetése - írja a Labgrownmeat iparági szakportál.
Kapcsolódó
A finanszírozási körben az ADM Ventures, az emberi és állati táplálkozásban világszinten vezető ADM kockázati befektetői ága vett részt. Továbbá egy vezető technológiai vállalatokba befektető globális alap, a több mint 85 milliárd dolláros vagyont kezelő Menora Mivtachim nyugdíj- és biztosítási alap is beszállt. De tőkét kaptak még az S2G Venturestől és a Tyson New Venturestől is. Bár nem mindennap emlegetjük ezeket a cégeket, de a vállalat is megjegyezte, hogy ezek a befektetők Észak-Amerika, Európa és Ázsia kulcsfontosságú szereplőinek masszív támogatását jelentik.
"Hihetetlenül izgatottak vagyunk a stratégiai és pénzügyi befektetők globális hálózatának masszív támogatása miatt" - mondta Yaakov Nahmias professzor, a Future Meat alapítója és elnöke. "Ez a finanszírozás megszilárdítja a pozíciónkat a termesztett húsipar vezető szereplőjeként, mindössze három évvel az indulásunk után. Egyedülálló technológiánk gyorsabban csökkentette a termelési költségeket, mint bárki gondolta volna, és ezzel megnyitotta az utat a működés nagymértékű bővítéséhez. Csapatunk 2022-ben teszi meg az alapkőletételt az Egyesült Államok első, nagyszabású termelőüzemének építéséhez" - értékelte Nahmias.
A Future Meat az év elején nyitotta meg Izraelben a világ első termesztett húsos "gyártósorát", és most az Egyesült Államokban több helyszínt is felkutat a tervezett nagyüzemi gyártóüzem számára. A lépésre azután kerül sor, hogy mostantól mindössze 7,70 dollár/font, azaz 110 grammos csirkemellenként 1,70 dollárért (550 forintért) termel tenyésztett húst, szemben a fél évvel ezelőtti 18 dollár/font körüli árral.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Fizetnek a cégek az alulteljesítő munkavállalóknak, csak húzzanak már el

Így lökik ki a kocsiból a tulajt a próbakör alatt - rémisztő, ami Magyarországon megy
