A máltai politikusasszony széles körű reformcsomagot ígért, amely az új évre készül el a képviselők közötti korrupció elleni küzdelem érdekében, miután Katar állítólagos befolyásszerzési kísérlete miatt botrányba keveredett - írja az Euronews.
Roberta Metsola elmondta, hogy az intézkedések között szerepel a bejelentők megerősített védelme, a nem hivatalos "baráti csoportok" betiltása, az európai parlamenti képviselők magatartási kódexének felülvizsgálata, valamint a harmadik országokkal folytatott kapcsolatok alapos vizsgálata.
Négy embert vád alá helyeztek egy belga korrupcióellenes nyomozással kapcsolatban, amelyben uniós politikusok, tisztviselők és egy öböl menti állam - a széles körben elterjedt hírek szerint Katar - érintett. Doha tagadja a visszaéléseket. Bűnszervezetben való részvétellel, korrupcióval és pénzmosással vádolják őket. Az ügyészek szerint az akcióban "nagy összegű pénzösszegek és jelentős ajándékok" szerepeltek. Eva Kaili görög európai parlamenti képviselő - akit megfosztottak az Európai Parlament alelnöki tisztségétől - tárgyalás előtti meghallgatását december 22-re halasztották.
Felülvizsgálják az EP képviselőinek pénzügyi érdekeltségeit
Metsola jelezte, hogy bizonyos mértékig a rendszer működött. A szabályokat lehet szigorítani és átdolgozni - mondta -, de ebben az esetben a korrupciót kivizsgálták, leleplezték és a feltételezett elkövetőket elfogták.
A parlament és a hatóságok között teljes és nyílt együttműködés volt
- jegyezte meg az EP elnöke.
Metsola azt is megígérte, hogy minden képviselő pénzügyi érdekeltségét alaposan felülvizsgálják. További aggodalmak között említette azt a veszélyt is, hogy a tekintélyelvű államok a nem kormányzati szervezeteket (NGO) fedőszervezetként használják fel arra, hogy saját programjukat érvényesítsék az Európával kapcsolatos ügyekben.
???????? The European Parliament president promised a clampdown on MEPs' links with third countries and other measures, amid the scandal over Qatar's alleged attempt to buy influence. https://t.co/AJhT5N0hsy
— euronews (@euronews) December 15, 2022
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Itt az olcsó B kategóriás jogosítvány, de sokan csak féljogsinak tartják

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

Zelenszkij világháborút vizionál, Trump türelme fogytán

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Harapós lény bukkant fel egy magyarországi csónakázótóban, vigyázat, valószínűleg nincs egyedül
