Az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok húsz légitársaság ellen indítottak eljárást megtévesztő „zöldre festési” gyakorlat miatt – közölte kedden a brüsszeli testület.
A testület sajtóközleménye szerint az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) figyelmeztetését követően az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat és az Európai Bizottságot tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) a 20 légitársaságnak küldött levelében,
többféle, potenciálisan félrevezető zöldre festési gyakorlatot azonosított, és felszólította őket, hogy 30 napon belül hozzák ezeket összhangba az uniós fogyasztóvédelmi joggal.
A BEUC közleménye szerint az érintett légitársaságok között van a Vueling és a Volotea, az Air Baltic, az Air Dolomiti, az Air France, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, az Eurowings, a Finnair, a KLM, a Lufthansa, a Norwegian, a Ryanair, a SAS, a SWISS, a TAP és a Wizz Air.
Az EU szerint a légitársaságoknak meg kell magyarázniuk, hogy azok az állítások, miszerint a járat által okozott szén-dioxid-kibocsátás klímaprojektek vagy fenntartható üzemanyagok használata révén ellensúlyozható, mennyiben támasztható alá tudományos érvekkel.
Megtévesztő állítások, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
A hatóságok szerint az azonosított gyakorlatok megtévesztő állításoknak tekinthetők, amelyeket tilt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló uniós irányelv is. A légitársaságok a maguk részéről még nem tisztázták, hogy az ilyen állítások megalapozott tudományos bizonyítékokon alapulnak-e.
Ha felelős fogyasztókat akarunk, akkor pontos tájékoztatást kell nyújtanunk számukra. Pontos és tudományos válaszokat érdemelnek, nem pedig homályos vagy hamis állításokat – szögezte le Vera Jourova, az értékekért és az átláthatóságért felelős uniós biztos nyilatkozatában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson