A lengyel statisztikai hivatal (GUS) kedden azt közölte előzetes adatként, hogy áprilisban az éves infláció az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,4 százalék volt a márciusi 2 százalék után.
Az erősödő inflációs nyomást elsősorban az élelmiszerek és alkoholmentes italok gyorsuló áremelkedése okozta, miközben csökkent a villamos energia, a gáz, illetve a benzin ára.
Áprilisban 1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciussal összevetve, amikor 0,2 százalékos emelkedést jegyeztek fel – írja az MTI.
A lengyel jegybank kamatdöntő bizottságának egyik tagja, Ludwik Kotecki szerint a következő hónapokban tovább nő az infláció, júniusban már akár 3 százalék is lehet éves szinten.
Megint rászámolt a magyarokra az Európa Unió, a Holdról is látszik a különbség
Továbbra is a magyar inflációs szint alatt teljesít az uniós gazdaság. Az Eurostat gyorsjelentése szerint áprilisban 2,4 százalék lesz az euróövezetben a drágulás mértéke. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egyelőre csak a márciusi inflációs számokat közölte, az 3,6 százalék volt hazánkban. A szakértő ugyanakkor optimista.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián