Március 7-én lépett életbe az EU digitális piacokról szóló törvénye (DMA), valamint az uniós polgárok védelmét szolgáló Digital Service Act (DSA). Április 24-én pedig a Metát, a TikTokot, az X-et és más online platformokat is felkért az EB, hogy a DSA keretében végezzék el a választási irányelveik tesztjét.
A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján indított kedden eljárást a Meta ellen az Európai Bizottság. Az EB szerint a cég alá tartozó Facebook és az Instagram szolgáltatásai nem tesznek eleget a megtévesztő hirdetések és manipulált politikai tartalmak kiszűrésével kapcsolatban – olvasható a bizottság közleményében.
Az EB szerint az ilyen tartalmak a polgári diszkusszióra, a választási folyamatokra és az alapvető jogokra is komoly veszélyt jelentenek.
A vizsgálatot kezdeményező uniós bizottság gyanúja szerint az érintett platformok nem rendelkeznek a megtévesztő hirdetésekre, a félretájékoztatási kampányokra, valamint az esetlegesen hamis tartalmaktól óva intő, hatékony választásfigyelő eszközzel.
Uniós vizsgálat
A jelenlegi az illegális tartalmak megjelölésére szolgáló, illetve az ezt követő felhasználói jogorvoslati és belső panasztételt lehetővé tévő mechanizmus nem kompatibilis a digitális szolgáltatásokról szóló uniós követelményekkel. Illetve az a nyilvánosan elérhető adatokhoz való hozzáférés tekintetében is hiányosságok mutatkoznak.
A bizottság vizsgálata arra fog összpontosítani, hogy a Meta által biztosított szolgáltatások összeegyeztethetők-e az átláthatósági és felhasználói jogorvoslati kötelezettségekkel, illetve a polgári diskurzus és a választási folyamatok kockázatainak a csökkentésére vonatkozó elvárásokkal.
Az EB megköveteli, hogy a Meta haladéktalanul nyújtsa be a vonatkozó értékelés elvégzéséhez szükséges információkat.
Abban az esetben, ha elégtelennek ítéli vállalat ezügyben tett lépéseit, az Európai Bizottság jogosult intézkedéseket hozni a Mark Zuckerberghez kötődő céggel szemben.
Odaver az EU a nagy techvállalatoknak
Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Google és az Alphabet keresőfelületeiken előnyben részesítik saját szolgáltatásaikat. Kattintson, ha érdeklik a részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat