Az előző negyedévi 1,9 százalék után 1,5 százalékkal nőtt a cseh gazdaság a harmadik negyedévben - jelentette be a cseh statisztikai hivatal, a CSU. Ez jobb a vártnál, a Reuters által megkérdezett elemzők ugyanis csak 1,2 százalékra számítottak.
Megmutatjuk, mennyi befektetés érkezett eddig Kínából.
Csak három párt jutna be a Parlamentbe - ha most lennének a választások.
Az átalakított érettségin 90 perc áll rendelkezésre az I. feladatsor megoldására.
A nagy amerikai vállalatok több profitot termelnek, mint azt az elemzők gondolják, azonban a kis és közepes cégek veszettül küzdenek a gyorsjelentések alapján.
Budapest agglomerációjában feltalálták a kuncsorgásmentes autóstoppolást. És működik!
Minden eddiginél agresszívebb és összehangoltabb szabotázsakció-sorozatra készülhet a Kreml.