A pénzügyminiszter és delegációja távozásáról diplomáciai források számoltak be. A hírre, hogy a pénzügyminiszter üres kézzel távozott, gyengülni kezdett az euró a dollárhoz viszonyítva.
Korábbi hírek szerint Nicosia fölajánlotta, hogy Oroszország vegyen részt ciprusi kőolaj- és földgázlelőhelyek kiaknázásában, amiért cserébe vagy azt kéri, hogy Moszkva hosszabbítsa meg egy korábban folyósított, 2,5 milliárd eurós hitel visszafizetésének határidejét és csökkentse a kamatot, vagy adjon újabb 2 milliárd euró hitelt.
Az orosz energiaipari minisztérium egyik forrása pénteken reggel azonban azt mondta, hogy a Gazprom gázipari és a Rosznyefty (Rosneft) olajipari cég nem mutat érdeklődést a ciprusi ajánlat iránt. Elsősorban azért, mert a Törökországgal vitatott területen található olaj- és gázlelőhely feltérképezése még be sem fejeződött, így igazából azt sem tudni, hogy milyen készletek találhatóak a föld alatt.
Mihail Szarrisz a Bloomberg hírügynökségnek Moszkvából elutazása előtt úgy fogalmazott: "azt gondolom, hogy nem tudtuk megkapni azt a támogatást, amit szerettünk volna, a pénzügyi támogatást, amire számítottunk".
Hozzátette, hogy szerinte Oroszország további kölcsönt adhat Ciprusnak és felülvizsgálhatja a korábban, 2011-ben adott 2,5 milliárdos hitel visszafizetésének feltételeit. A ciprusi pénzügyminiszter úgy érvelt, hogy országa nem tud teljes mértékben lemondani a válság rendezését célzó segítségnyújtási változatról, de küldöttségének haza kell térnie, mivel Cipruson a helyzet komollyá vált.
Mihail Szarrisz szerdától tárgyalt Moszkvában a pénzügyi segítség reményében. Előbb Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszterrel, majd Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszéléseket, de eredménytelenül. Mint a RIA Novosztyi orosz hírügynökség értesült: sem a Gazprom, sem a Rosznyefty nem mutatott érdeklődést a ciprusi energiahordozók kiaknázására tett nicosiai ajánlat iránt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat