Az alacsony árai miatt külföldön is nagy népszerűségnek örvendő ír divatcikk kiskereskedelmi vállalat kedden nyitotta meg első, 3100 négyzetméteres magyarországi üzletét a fővárosi Aréna Mall első emeletén. Ezzel egyben komoly kihívás elé állította az ugyanebben a bevásárlóközpontban, a földszinten üzlettel rendelkező H&M és Zara kereskedelmi láncokat is.
„Két órát álltam sorba”
Az Economx munkatársának helyszíni tapasztalata szerint a délelőtt 10 órai nyitáskor már több ezren várakoztak a Primark bejáratánál, akik közül a tumultuózus jelenetek elkerülése végett először 900 vásárlót engedtek be az üzlettérbe, majd a benti vevők létszámát fokozatosan 750-re csökkentették, míg a folyosón órákon át, több száz méteren, 1300-1500-an várakoztak a bejutásra. A biztonsági emberek igazán profin, flottul kezelték a tömeg mozgatását, az üzlet előtti be- és kiléptetést.
A szervezők felkészültek: az eladók és a pénztárosok gördülékenyen szolgálták ki a vevőket és frissítették folyamatosan az eladótéri kínálatot. Az üzletben 18 pénztár dübörgött, ahol szintén hosszú sorban várakoztak fizetésre tömött szatyraikkal a vevők.
Hála az égnek nem kell Bécsbe mennünk többet, még az ottani árnál is egy kicsivel olcsóbb a budapesti üzlet. Tele a szatyor
Nem tudom mennyit fogok fizetni, nem figyelem az árakat, ami megtetszik megveszem
Indulhat a roham a Primarkba: nevetséges árakkal várják a vásárlókat
Bár az Aréna Mall üzlethelyiségeit sok esetben luxuscikkeket árusító boltok foglalják el, most a figyelem középpontjába mégis a kedden nyitó, olcsó, de minőségi ruhákat értékesítő Primark üzlet került, amely frissen robbant be a magyar piacra. A nyitást megelőző napon körbejárhattuk az üzletet, és a termékek áraira is vetettünk egy pillantást.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani