A kísérleti, kocka alakú műhold, amelyet a Kiotói Egyetem és a Sumitomo Forestry japán cég tudósai fejlesztettek ki, minden éle 10 centiméter hosszú. Alkotói arra számítanak, hogy a fa teljesen elég, amikor a szerkezet visszatér a légkörbe, és nem szennyezi majd a környezetet fémdarabokkal.
Előnyben kell részesíteni a nem fémből készült műholdakat
– jelentette ki a sajtótájékoztatón Doi Takao űrhajós és a Kiotói Egyetem oktatója.
A fejlesztők a jövő héten tervezik átadni a magnóliafából készült LignoSat műholdat a JAXA japán űrügynökségnek. Közölték, hogy szeptemberben egy SpaceX-rakéta fedélzetén küldik majd az űrbe a Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az űreszközt ezután az ISS japán kísérleti moduljából helyezik ki a világűrbe, hogy teszteljék szilárdságát és tartósságát.
„Az adatokat a műholdról elküldik a kutatóknak, akik ellenőrizni tudják majd a műholdat érő hatások jeleit, és azt, hogy miképpen viseli a hatalmas hőmérsékleti változásokat” – mondta az AFP francia hírügynökségnek szerdán a Sumitomo Forestry szóvivője.
Valamit kezdeni kell az űrszeméttel
Ez utóbbi cég néhány éve kutatásokat kezdett annak kiderítésére, miként nő a fa és miként használható a faanyag a világűrben. A Kiotói Egyetem szakembereivel együttműködve tanulmányozták a különböző fafajtákat, hogy azok miként viselkednek szélsőséges körülmények között a Földön.
Az űrszemét egyre nagyobb problémát jelent, ahogyan egyre több műholdat bocsátanak fel a világűrbe. A Világgazdasági Fórum adatai szerint jelenleg mintegy hatezer műhold kering a Föld körül, ezek 60 százaléka már működésképtelen, azaz űrszemét. Számos darabjaira hullott szét, mintegy 20 ezer darab űrszemétről tudnak a szakemberek.
Egy fából készül műhold azonban a légkörbe visszatérve elégne anélkül, hogy káros anyagokat bocsátana ki vagy darabjai a Földre hullanának – írja az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek