A légszennyezettség Európában jóval meghaladja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott szinteket, ami jelentős veszélyt jelent egészségünkre – írja a Pénzcentrum.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) legfrissebb levegőminőség-egészségügyi felmérése szerint 253 ezer haláleset elkerülhető lett volna az Európai Unióban, ha a finomrészecskék koncentrációja megfelelt volna a WHO ajánlásainak. Ezért született meg az az irányelv-javaslat, amit az unió régióinak és városainak képviselői fogalmaztak meg, és amiben hangsúlyozzák, hogy az unió levegőminőségi jogszabályait 2035-ig össze kell hangolni az Egészségügyi Világszervezet iránymutatásaival.
Kapcsolódó
Az Egészségügyi Világszervezet egészségre gyakorolt hatásokra vonatkozó, új becslései alapján a légszennyezésnek való kitettség előidézhet vagy súlyosbíthat bizonyos betegségeket.
Betegségek melyek súlyosabbá válhatnak a légyszennyezettség miatt:
- a tüdőrák,
- a szívbetegség,
- az asztma;
- és a cukorbetegség is.
A nitrogén-dioxid-szennyezés 52 ezer ember halálához vezetett, az ózonnal történő, rövid távú érintkezés pedig 22 ezer halálesetet okozott az unióban. A légszennyezés emellett jelentős költségeket ró az egészségügyi ellátórendszerekre.
Jelenleg Európa városi lakosságának 97 százaléka van kitéve az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott küszöbértéket meghaladó részecskeszennyezésnek
– mondta Marieke Schouten, Nieuwegein település képviselője, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) tagja az idén megrendezett Tiszta Levegő Fórumon, amely az Európai Bizottság által kétévente megrendezett eseményen.
A levegőminőséggel kapcsolatos lakossági tájékoztatás megerősítése mindennél fontosabb közegészségügyi intézkedés. A levegőminőségi indexnek olyan felhasználóbarát információkat kell tartalmaznia, amelyek összehasonlíthatóak a tagállamok között, és a lakosság számára is hozzáférhetőek.
Az irányelvjavaslatról jelenleg háromoldalú tárgyalások folynak az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)