Az első komoly bankösszeomlás az SVB esete volt, ahol a betétesek megrohanták a bankot és annak volt is mit eladnia, hogy fizethessen, nem is akármi: amerikai államkötvények, amiket a világ legbiztonságosabb befektetési eszközének tartanak. Csakhogy a bank ezeket hatalmas veszteséggel kellett, hogy eladja, ami hozzájárult a fizetésképtelenségéhez.

Árfolyam a futamidő függvényében

Joggal merül fel a kérdés: hogyan lehetséges ez? Nos, a válasz viszonylag egyszerű: a bank, sok másik társával együtt, akkor vásárolt be az államkötvényekből, amikor azok hozama alacsony, így árfolyama magas volt. Ez elég hosszú ideig így volt, így nem nagyon tudtak mást tenni, ha ezeket a papírokat akarták megvenni. Csakhogy egy bankárnak, még egy kezdőnek is, tudnia kell, hogy

ha egyszer a piaci hozamszint felszalad, akkor ezeknek a kötvényeknek az árfolyama visszaesik.

Van ugyanis egy alapvető törvényszerűség minden fix kamatozású eszköznél: minél hosszabb a lejáratig hátralévő idő, annál nagyobb az árfolyammozgás a hozamváltozás függvényében. Míg ha mondjuk 3 hónap van a lejáratig, ez elenyésző, ha viszont egy 10 éves kötvényt vett meg a bank és mondjuk még 8 év van hátra, igen nagy a mozgás, nem is beszélve a 30 éves kötvényekről.

A véglet: dupla hozam, fele árfolyam

Példának a dolog megértésére a végtelen lejáratú kötvényt, az úgynevezett örökjáradékot szokták felhozni. Itt egyszerű kiszámolni, hogy ha van egy, mondjuk 2 százalékos kamatozású kötvényünk, és a piaci hozamszint 4 százalékra nő, akkor a papírunk árfolyamának pont a felére kell esnie, hogy 4 százalék legyen a hozama. 

Az amerikai állampapírok közül a hosszabb lejáratúak hozama sok éven át volt alacsony. A 10 éves államkötvény hozama egy évtizeden át 1,5 és 3 százalék között ingadozott, a 30 évesé 2 és 3 százalék között, 2020-ban ráadásul mindkettő extrém mélységbe zuhant az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed korlátlan kötvényvásárlási programja miatt: a 10 éves fél százalék alatt is járt, a 30 éves egy százalék alatt.

Lejárat előtti kényszereladás

Hosszú időszakok voltak tehát, amikor alacsony hozam mellett lehetett csak vásárolni. Ha az adott bank lejáratig megtartja a papírt, nem éri veszteség, legfeljebb konzerválta magának hosszú időre az alacsony hozamot. Ha azonban sokkal a lejárat előtt kell eladni, már nagy gond lehet, és most az SVB esetében pontosan ez történt: a bank sok startupot hitelezett, ami igen kockázatos, ezek közül sok vált fizetésképtelenné.

30 éves lejáratú amerikai államkötvény hozama az elmúlt 5 évben
30 éves lejáratú amerikai államkötvény hozama az elmúlt 5 évben
Kép: stooq.com

A banknak így pénzhez kellett jutnia, de miután időközben a kamatemelési ciklus hatására a 10 és 30 éves kötvények hozama egyaránt elérte a 4 százalékot, a Bloomberg számítása szerint előfordulhatott, hogy egyes papírokon akár 40 százalékos veszteség is keletkezhetett, ha azt eladták. A bank ezért részvénykibocsátással próbálkozott inkább, de a befektetők és betétesek kiszagolták, hogy baj van, a betétbiztosítás 250 ezer dolláros szintje fölötti összegeket elkezdték kivonni, a banknak el kellett kezdenie az állampapírok eladását, így a veszteség akkora lett, hogy csődbe is ment.

Jegybanki hitellel oltják a tüzet

Kérdés, hogy mi van most más bankokkal, és hogy lehet elkerülni ezt a helyzetet? Más bankoknál most az a vészmegoldás született, hogy a Fed likviditási hitelt nyújt nekik ezekre a papírokra, mint fedezetre, így nem kell eladniuk azokat, így az ijedt betéteseket ki tudják fizetni. Ha helyreáll a teljes nyugalom, és a betétesek jórészt visszatérnek, vissza lehet fizetni a hitelt.

Banki és jegybanki felelősség

A probléma elkerülésére a bankok számításokat szoktak végezni, a kockázatot az SVB nyilván rosszul mérte fel. Ha egy bank hosszabb lejáratú kamatozó eszközt vásárol, mindig vizsgálnia kell a hozamszintet, és számolni azzal az eshetőséggel, hogy az emelkedhet is, nem keveset. Értelemszerűen, amikor történelmi mértékben is alacsony a hozam, lényegében alig értékelhető, akkor eleve nem ésszerű ilyen papírt vásárolni, jobb, ha rövid lejáratú eszközöket vesznek, még ha ezek hozama még szerényebb is.

A jegybankoknak annyiban lehet tanulságos az eset, hogy ha túlzott mértékben ők kezdik venni az állampapírokat, különösen a hosszabb lejáratúakat, akkor egyébként a piacon magától elő nem forduló szintre nyomják fel a papírok árfolyamát. Így ha más is venni akar azokból, mint például a bankok, akkor azok könnyen megégethetik magukat később, és akkor megint csak a jegybanknak kell beavatkoznia.

Az eszköz kiváló, de néha drága

Az amerikai állampapír ettől még továbbra is ugyanolyan biztonságos eszköz, mint eddig, csak ha éppen igen nyomott a hozam, különösen a hosszabb lejáratok esetében, nem érdemes venni belőlük (kivételt képeznek azok az alapok, akiknek kötelező ezt megtenni). A legbiztonságosabb eszközre egy szabály ugyanúgy vonatkozik, mint az összes többire:

olcsón venni, drágán eladni.