Filmmúzeum az, ami csak volt. Pesten, a hajdani Tanács körút és a Dohány utca sarkán, abban a szép, különleges homlokzatú épületben. Filmcsemegéket lehetett itt látni, itt vetítették először a francia új hullám, a Nouvelle Vague darabjait, sorállás, jegyért könyörgés - ki hinné, hogy valaha, úgy a hatvanas évek közepén ennyire fontos volt nálunk a mozi. Nem az akciós-lövöldözős, nem a bugyuta, nem a grimaszolós, a műsztáros, hanem az igazi mozi. A Filmmúzeum időközben nevet változtatott, Broadway lett, hogy aztán itt is megtartsák az utolsó mozielőadást, becsukódjanak a kapuk örökre, mint a közeli és csodaszép Urániában meg a többi hagyományos moziban. Filmmúzeum mégis van. Egy egész mozicsatorna viseli ezt a nevet, és Prokopp Dóra adta hozzá elképzeléseit és arcát. Más persze ez a Filmmúzeum, nem francia meg angol filmek, nem is régi németek meg amerikaiak láthatók itt. Reggeltől estig magyar alkotók műveit vetítik a gondosan tervezett betűkkel jelzett csatornán. A múlt és a félmúlt idéződik meg, a harmincas-negyvenes évek magyar mozija, az azóta is kedvelt színészek és történetek. Aztán ott van a magyar televíziózás ős- és hőskora. Minden, ami megmaradt, régi-régi tekercsek, amelyeket nem töröltek le, hajdani műsorok és tévéfilmek. A néző, aki egykor látta ezeket a filmeket, megmutathatja gyerekeinek, unokáinak, ha hajlandók a tévé elé ülni és erre a csatornára kattintani, hogy a nem is oly távoli múltban valódi irodalmi művekből, kiváló színészekkel, remek rendezőkkel készültek az ötven-hatvan perces darabok is. A Filmmúzeumban, mint hajdan, fél nyolckor van tévétorna és rögtön utána kezdődik az esti mese. Nincsenek vetélkedők, igaz, híradó sem, de furcsa riportokkal, eseményekkel sem riogatják a nézőt. Viszont van Egymillió fontos hangjegy meg Nótaszó és Jazzpódium, aztán Vitéz László, 1972-ből. Micsoda rendezők dolgoztak a televíziónak! Szinetár Miklós, Ádám Ottó, Szász Péter. És a színészek is boldogan mentek, ha hívták őket, szerepet alakítani, verset mondani, sőt mesét olvasni. A magyar népmesék sokaknak ma is Szabó Gyula hangjához kötődnek. Aki teheti, aki be tudja hívni távirányítójával a Filmmúzeumot a délutánok derekán, dél-amerikai szappanoperák csavaros gonoszságai, lehetetlen szerelmei, folyton zokogó hősei helyett régi magyar filmeket nézhet. Ma Tolnay Klárit a Katyiban. E film indította a palóc dalok előadásának divatját. Holnap a Gazdátlan asszony látható Turayval, Greguss-sal, Simor Erzsivel. Vasárnap este a hetvenes évek magyar road-movieját vetítik, A kengurut, Zsombolyai János rendezésében, a lobogó, rengeteg hajú, csupa szeplő Tarján Györgyivel, aki újrafogalmazta nálunk a női vonzerőt, meg a pengevékony Gálffi Lászlóval, aki kamionsofőrt alakít. Hétfőre érdemes előjegyezni az 1975-ös vígszínházi Három nővért. Este ritka műfaj, magyar jégrevüfilm látható, a Napfény a jégen, kedden Sándor Pál Herkulesfürdői emléke, szerdán portréfilm Bilicsi Tivadarról, csütörtökön az 1965-ös Gyerekbetegségek, Halász Judittal. Akinek nem jó a délután, az este, számolhat a reggeli, délelőtti ismétlésekkel is. Érdemes hát részletesebb tévéműsort beszerezni, műsorokat karikázni, és panaszkodás helyett, miszerint csak silány dolgok láthatók a televízió képernyőjén, alaposan körülnézni a lehetőségek között - különös tekintettel a Filmmúzeumra. Tóth I.