Az elektromos hajtású haszongépjárművek megjelenése egyre kézzelfoghatóbb valóság, különösen a városi közlekedésben és a csomaglogisztikában. Ezek a járművek már most is jól alkalmazhatók a rövid távú szállítási feladatokra, a széleskörű elterjedésükhöz azonban még számos akadályt kell leküzdeni – hangsúlyozta az Economxnak Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.
A kereslet még nem tart lépést
A cég kínálatában már megtalálhatók az elektromos haszongépjárművek, mint például az E-Transit és az E-Transit Custom, ugyanakkor az ezek iránti kereslet elmarad a várakozásoktól. Tapasztalataik szerint az elektromos modellek aránya az összes eladáson belül 3–5 százalék körüli, de a rendelésállományban már nagyobb arányban jelennek meg az elektromos járművek, ami a jövőbeni kereslet bővülésére utal.
„A piac egyik legnagyobb jelenlegi kihívása az, hogy a gyártók jelentős lépéseket tettek az elektromos haszongépjárművek fejlesztésében, de a keresleti oldal még nem tart lépést ezzel az ütemmel”
– fogalmazott az ügyvezető.
Árérzékeny piac, visszafogott vállalkozások
A hazai kisvállalkozások jelentős része még nem áll készen sem technológiailag, sem pénzügyileg az elektromos hajtásra való áttérésre. A magyar piac továbbra is rendkívül árérzékeny, ezért leginkább az olcsóbb elektromos modellek iránt mutatkozik kereslet.
A finanszírozási lehetőségek, valamint az állami ösztönzők – például támogatások, adókedvezmények – kulcsfontosságúak lennének a kereslet élénkítésében. A Ford ezért is tartja elengedhetetlennek az ügyfelek edukációját, különös tekintettel a Total Cost of Ownership (TCO) elvének, azaz a teljes fenntartási költség ismeretére és alkalmazására. Számításaik szerint
a hosszú távú üzemeltetés – 4-5 éves használati idő – során az elektromos járművek versenyképesebbé válhatnak,
különösen, ha a vállalatok saját töltőinfrastruktúrával rendelkeznek. Az elektromos hajtáslánc egyszerűbb felépítése alacsonyabb karbantartási költséget eredményez, az energiaellátás pedig még költséghatékonyabbá válhat, ha napelemes rendszerekkel kombinálják a töltést.
Infrastruktúra és szabályozási nyomás
Jelentős kihívás a Magyarországon még nem megfelelő szintű nyilvános töltőinfrastruktúra, különösen a gyors- és nagy teljesítményű töltők hiánya problémás. Emiatt a vállalatok többsége saját telephelyi töltőhálózat kiépítésében látja a megoldást – ez azonban jelentős beruházást igényel.
Kővágó-Laky Andrea arra is rámutatott, hogy az EU belső égésű motorok gyártását és forgalomba helyezésének engedélyezését kivezető jogszabálya, a szigorú szén-dioxid-kvóták, valamint a városi behajtási korlátozások komoly nyomást gyakorolnak a gyártókra.
„Az uniós szabályozás világos irányt mutat a gyártók számára, ugyanakkor nagy kihívást jelent, mivel szigorú célkitűzéseket kell teljesítenünk egy nem túl kedvező üzleti és gazdasági környezetben”
– vont mérleget az ügyvezető.
A szén-dioxid-kvóták teljesítése különösen nehéz a haszongépjárműveknél, hiszen ezek esetében nincs lehetőség kvótavásárlással kompenzálni az esetleges lemaradást. Ez fokozza az elektromos modellek eladásának fontosságát.
Nem csak technológiai, edukációs kihívás is
Kővágó-Laky Andrea szerint az ügyfelek körében leginkább a hatótávval, a töltési idővel és a töltőhálózat hiányosságaival kapcsolatos félelmek dominálnak. Emiatt a gyártónak nemcsak technológiai fejlesztésekkel, hanem edukációval is segítenie kell a vállalkozásokat. Éppen ezért már most TCO-alapú modellekkel, költségelemzésekkel és konzultációkkal igyekeznek támogatni partnereiket, hogy az elektrifikáció előnyei világossá váljanak számukra.
Bár más alternatívák – például a hidrogénhajtás – is megjelennek a jövő mobilitásáról szóló vitákban, a Ford egyértelműen az elektromos hajtásban látja a leginkább skálázható és elérhető megoldást a haszongépjárművek szegmensében. A jövő pedig nemcsak a technológián, hanem a felhasználók felkészítésén is múlik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat